Bella és egy másik családtag

Kis kihagyással ugyan, de újra itt az olvasnivaló. Legutóbb Bella egy motor generálon vett részt és kapott 2 új első rúgót. Ezek után úgy gondoltam, hogy készen van. Mint később kiderült, tévedtem. A próbaköröket letudva messzebbre is elmerészkedtem vele, és észrevettem, hogy mintha többet fogyasztana, mint előtte. Így másnap reggel felnyitva a motorháztetőt, a hiba szembetűnő lett. A bűnös az adagoló volt, ahol is dőlt az üzemanyag. Hosszas kínlódás után megállapítottuk, hogy a 30 éves gumi tömítések idáig bírták.

Így hát cserélni kell, ez van. A legnagyobb probléma nem ez sajnos, hanem az, hogy nem akartam levenni az adagolót, mert épp hogy összetettem a drágámat. Így hát jött az a kérdés, hogyan kell adagolón tömítést cserélni. (És mint kiderült, koránt sem annyira nagy ördöngösség, mint ahogy kinéz.) Először is kerestem egy olyan rossz adagolót, amit szétszedhettem és megnézhettem, végül is mi az, amit cserélni kellene. A szétszedés viszonylag gyorsan és könnyen ment, és még a tömítést is sikerült kicserélnem - a neheze az összerakás volt, mert a rúgókat vissza kellett akasztani a helyére, és az sem volt mindegy, hogy hova akasztod vissza, vagy hány alátétet teszel a gázkar alá stb. A végeredmény viszont sikeres, legalább is félig. Rá kellett ébrednem arra, hogy nem hiába vannak erre szakosodott emberek. Sajnos, hiába nem folyik az üzemanyag, Bella 100km/h fölött meghaladja a normál átlag fogyasztását, és sajnos füstöl, mint a fene. Ezt most már orvosolni fogjuk.

Sajnálatos módon egyik este mikor haza fele tartottam egy jó barátomtól, amikor is hatalmas robajra lettem figyelmes. Azonnal lehúzódtam a leállósávba és úgy öt perc állás után vettem a bátorságot arra, hogy felnyissam a motorháztetőt. Amikor felnyitottam, először csak a vizet láttam, mármint, hogy nincs. De amikor lámpát ragadtam és újra a motorhoz mentem akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a vezérmű tengely fogaskereke letört.

Mondanom sem kell hogy borzasztó mód elkapott a sírás, épp hogy befejeztem, és most lehet, hogy ki kell dobnom a motort, amit Martin még a Cédával történt kalandjaiból visszamaradva adott el nekem. De míg Bella sorsa eldől addig írok másról, hogy senki ne maradjon olvasni való nélkül, ez a történet pedig édesanyám régi autója, ami a blogon kép formájában már felkerült.

Hol is kezdjem? Anyám, miután megkapta a jogsiját, nézegetni kezdtük az internetet egy második Volvo után. Egyik este felugrott egy hirdetés, ahol csak néhány kép volt feltéve, 1985, Volvo 340GL meg a szokásos leírás, egy kis plusz volt hozzá írva: „sajnos nem indul".

De mi azért elmentünk és megnéztük (én ekkor 13 éves voltam és ez volt az első kocsivétel, amin részt vettem). Egy mezőgazdasági emberkéhez mentünk. Az idős úr azt mondta, hogy az édesanyja járt vele, és amikor ő elhunyt, beálltak vele a garázsba, és ennyi. Ahogy kinyílt a garázs ajtaja és megláttam a poros autót (talán itt szerettem meg a márkát a legjobban) a pulzusszámom megnőtt, mert hiába volt poros és „kicsit" rozsdás, nekem nagyon szép volt. Miután alaposan körbenéztük, megbeszéltünk egy következő találkozót, amikor is elhozzuk a garázsból. amint a kocsiba ültünk már jöttek is a gondolatok és az érvek, mi lesz belőle. Először nem voltunk teljesen tisztában vele, hogy az ő sorsa alkatrész vagy a családi kocsi lesz, de miután hazahúztuk, és nagy kínlódás után beindult, akkor eldőlt, hogy soha nem megy alkatrésznek. Azért nem indult be, mert nem volt benne üzemanyag, de sajnos időközben a motorban télen megfagyott víz miatt a motor sorsa megpecsételődött.

A motort kicseréltük, és miután ez megtörtént, kicsit megbontottuk a kasznit is. A meglepetés, hogy a súlyának 50%-át a benne lévő föld tette ki. Így hát a műszakiztatás előtt mehetett karosszériáshoz, aki sikeresen visszaadta a Boldizsár súlyát. Utána át is ment a műszakin, a többi szívatás csak ezután jött.
De ezt majd legközelebb...