Béka vizsgázik, Martin rozsdázik

Ámbár a Corolla már a harmadik (!) autóm, műszaki vizsgára őt viszem először. Hiába, minden kapcsolatban lehet Nagy Elsőket találni.

Az utóbbi hónapokban jelentősen lelassultak az események Békát érintően. Valahol ott tettük le azt a bizonyos fonalat, hogy hiányzik még egy nyári gumi róla, és mivel ezen évszak be is köszönt lassan, kopogtat a műszaki vizsga lejáratának időpontja, intézkedni kell. Izgalmas dolog ez számomra is, a Corolla ugyanis már a harmadik autóm (az összes másikat is végig követhettétek ezeken a hasábokon), de ő lesz az első, akit speciel nekem kell műszakira is vinnem. A Volvót is friss papírokkal vettem anno, a Fiaton is másfél évnyi volt még, amikor a kezeim közé került, ennek a lelkemet mérgező ezüst nyílméregbékának azonban nagyjából egy fél éve volt hátra az adásvételi aláírásának időpontjában. 

Úgy gondoltam azonban, hogy mivel maga a vizsga gyakorlatilag így május közepén megesik már, ildomos lenne kulturált módon nem téli gumiban odaállítani. A helyzetet ugyan árnyalta, hogy ebben az időszakban kicsit megborult az időjárás: a kora tavaszt hirtelen nyár váltotta, aztán egy hét múlva átugrotta az őszt és megint télbe fordult, majd egy kicsit tavaszba, ezt követően pedig vissza az esős őszi takonyba. Nincs az a tarott-kártya, amivel megjósolható lett volna, hogy a jövő héten hó fog esni, vagy harminc fok lesz árnyékban, így kissé elbizonytalanodtam, hogy lecseréljem-e a nyárhoz vezető célegyenesre kanyarodva a téli gumikat, vagy reszkírozzak, hátha a vizsga időpontjában még hólánc is szükséges lesz. Ezt azonban Dömötör kolléga hamar eldöntötte helyettem, ugyanis az egyik nap (miután hetekig panaszkodtam, hogy nem találok értelmes felniszettet sehol sem a gömbölyded japán kétéltűm alá) elküldött egy facebook marketplace linket.

Ha gyorsan bele akarok menni az előzményekbe: az új nyári gumihoz bizony felnit is akartam venni, hogy ne az egy szett acélfelnin kelljen fél évente fel-le szereltetni az abroncsokat. Kényelmesebbnek tűnik két külön garnitúrával dolgozni, így talán legközelebb már megspórolhatom a szerelési pénzt, és elvégezhetem magamnak a cserét is kellemesen (haha). A probléma ott kezdődött, hogy nem igazán találtam méretben megfelelő felnit Pest vonzáskörzetében. Igaz, elég bizonytalan is voltam, ugyanis a gyári ET-számtól nem tudtam, hogy mennyire térhetek el befelé. A japánok ugyanis ET38-as 15 collosokkal szerelték ezt a masinát, ami azt jelenti, hogy a felni középvonalától 38 mm-el kintebb esik a felfekvési felület síkja. Azonban egy másik mérőszám is bekavar az egyenletbe, az pedig a felni szélessége, ami gyárilag 6 coll. A kérdés tehát az volt, hogy a kerék belső felülete mennyire van közel a bent futó alkatrészekhez, mennyit lehet ezzel játszani. Hiszen egy ET38-as, de 7J széles (7 coll széles) felni belső pereme már fél collal közelebb kerül a lengőkarokhoz, lengéscsillapítókhoz, mint az eredeti Corolla görgők. Ez metrikusba átváltva nagyjából 13 mm-et jelent, barátok között mondjuk egy ujjnyi vastagságot. Valahogy azonban sehonnan nem akart kiderülni igazán, hogy van-e ennyi plusz hely az alkatrészek között, vagy sem. A másik meg, hogy nem akartam Pesten kívülre menni felniért, mert ha ott derül ki, hogy valami nem stimmel, akkor tényleg potyára mentem egy csomót. Harmadrészt meg nem akartam sokat költeni. :D

Nos, ez a sokat-költeni-nem-akarás egy hónap után már kezdett oda kanyarodni, hogy így is, úgy is muszáj leszek, hiszen egy szett felnit nem úszok meg mondjuk 50-60ezer forint alatt, és még akkor arra jön az új gumi, aminek még a legjobb esetben is nagyjából egy húszas darabja, és ezeket még egymásra is kell rakni, majd utána az autóra is rá. Ha pedig ezeket összeadjuk, végülis elkezdhetek drágább felniket nézni, ha adnak hozzá használt gumit is, mert árban ott leszünk valahol. Sokáig lamentáltam emiatt egy szett nagyon szép Japan Racing sokküllős fekete felnin, amit ráadásul egyéves Toyo Proxess kaucsukkal volt szerelve. Addig lamentáltam azonban a 160ezres áron, míg végül elvitték előlem. Nem sokkal ezután azonban befutott Döme üzenete.

Az ár stimmel, a felni szélesebb mint szeretném, de Pesten van, szóval nem dobok el sok időt, ha megnézem, és nem jó. Gyors üzenetváltás, két nap múlva el tudok menni megnézni, fel is próbáljuk. Le is mentem pénteken, alápróbáltuk, végülis elfért, a gumik jók, nagyon is, nem alkudtam, bepakoltam a cuccot. Igaz, két felnit görgőzni kell, úgyhogy leugrottam a régi irodánk melletti gumishoz, ott meg is nézték a felniket, kigörgőzték, vettem hozzá helyben központosító gyűrűket és alufelni csavarokat is, végül 85ezerben megállt az egész, és van egy második szett felnim, meg szinte vadiúj nyári Continental gumim. Egészen örültem magamnak.

Innentől kezdve csak egy gondolat ficánkolt bennem: hogy ez nem gyári felniszélesség, szóval nem tudhatom, mennyire köthetnek bele műszakin. Persze ez csak az átlagos rémlátás részemről, viszont van még ezen kívül is egy dolog, amit meg kell oldanom: a látható rozsdásodások eltüntetése. 

Túl sok probléma nincs, az egyetlen kicsit vészesebb pont ugye a jobb hátsó kerékjárati íven lévő apró tízforintosnyi pörsenés, amit az előző tulaj végül lepemzlizett valami ezüstös festékkel, de úgy gondoltam, ha már a többi felületi rozsdát is lekezelgetem, csak ránézek már arra is. Berendeltem egy flakon Korant rozsdaátalakítót, a biztonság kedvéért kiegészítettem egy ezüst Hammerite-tal, aztán az egyik hétvégén egy kevés smirglivel, egy ecsettel és némi maszkolásra szánt újságpapírral le is vetődtem a parkolóba kicsit parádézni. Természetesen délben jutott ez eszemben, harmincöt fokban, bár mentségemre szóljon, ez volt az utolsó hétvége a műszaki vizsga előtt, ráadásul előző nap még 20 fok volt és egész nap szakadt az eső. Főleg ez utóbbi körülmény az, ami nem nevezhető ideálisnak a művészi hajlamok kiéléséhez, szóval most vagy soha alapon vonultam le teljes harci díszben.

Rá kellett jönnöm azonban, hogy bár a felületi rozsdák frankón lekezelhetőek a felszerelésemmel, valahogy az íven lévő apró pukli környéke már Korant sem. Valószínűleg ezt a részt már csak a korábban felvitt ezüst festék tartotta össze, hiszen amint hozzáértem a smirglivel, át is nyomtam az ujjamat a fémen. Illetve, annak helyén. A lyukat pedig már sokkal nehezebb eltüntetni, mint némi barna foltot, lássuk be. A többi részt azért tisztességesen lekezeltem, majd másnap úgy-ahogy le is tüsszentettem ezüst festékkel, és igazából igyekeztem a lyuk környékét is kifújni ahogy bírtam, de hogy ez műszakin át tud-e így menni, abban nem voltam biztos...

Végül azonban, ahogy az lenni szokott, amikor valamire rettenetesen ráparázok, semmi gond nem történt. Az autót áttolták a műszaki vizsgán, bár hátul ki kellett cserélni egy stabpálca szilenteket, ami ráadásul a kopogást is okozhatta, amit korábban is hallottam, talán említettem is már. Így egy füst alatt ez is megoldódhatott, úgyhogy végül 54ezer forinttal rövidebben, de friss stabilizátorokkal és friss műszakival hagyhattam el az objektumot. Igaz, az autószerelő kolléga úgy engedett el, hogy a kipufogó legyen a következő nagyobb beruházásom, mert az egész rendszer kissé kehes már. Ez is feltűnt korábban, ugyanis hiába cserélték ki a tömítést legutóbb, az csak pár hétig volt halkabb, azóta viszont megint ugyanolyan hangosan fúj ki valahol az első öt percben indítás után, mint eddig. 

Eztán a következő utam egy újabb szerelőhöz vezetett, Patónál ugyanis rá akartam nézni a kormány recsegésére, illetve, ha már ott voltam, a kuplungpedál recsegésére is. Végül az előbbi problémát némi WD40-ezés meg is szüntette, mert csak egy tömítés száradt ki kissé, az utóbbit pedig a kuplung-munkahenger rakoncátlankodása okozza, amit végül nem cseréltünk ki. Abban maradtunk, hogy ha majd égető lesz, akkor a kipufogó javításával egy füst alatt oldjuk meg. De az még odébb lesz, előbb ugyanis karosszérialakatost kellene találni a kis lyuk befoltozásához, hogy ne súlyosodjon el a probléma.

Utolsó nyárfelkészítő lépésként pedig elvittem átnézetni az autó klímáját, hiszen egész télen nem járattam, kicsit aggódtam, hogy ha most elkezdeném vaktában használni, esetleg ártok a rendszernek. Azonban itt sem történt semmi kirívó: kicserélték a gázt és az olajat, de nem igazán eresztett a rendszer, aztán pedig az egész belteret ózongenerátorral kifertőtlenítették. Úgyhogy van egy működő, használható, fertőtlenített klímám is, a nyári autózások most már hátha nem lesznek olyan szenvedősek, mint a kis Gócban voltak.

Szóval, úgy néz ki, kezdenek jóra fordulni az uborkaszezon előtt a dolgok, talán végre egy teljesen használható, kényelmes, hideg belterű autó tulajdonosává válok. De hogy tényleg így marad-e?Kövess Facebook-on, Instagram-on is, valamint csatlakozz a csoportunkba is, hogy megtudd!

Telepi veszedelem

Vannak olyan döntések, amelyeknél teljesen mindegy, hogy miként végződnek, megcsinálja az ember mert csak. Ez olyan, mint amikor előtted van egy 50 éves ütött-kopott japán kistestű jazzgitar, lötyögő hangerő-potival, karcos bundokkal és olyan érzéssel, hogy de nem kellene megvenni. Pedig látva az állapotát teljesen biztos lehetsz benne, hogy végtelen órákat töltöttek el a társaságában szalagos magnó mellett gubbasztva és szentségelve, hogy az oly jól csengő témában vajon mi is a következő akkord. Megszámlálhatatlan mennyiségű izzadság, energia és emlék kötődik hozzá, ami olyan patina, mely szürreális értéket tud adni bármikor is veszed a kezedbe. Tetszik, mint a kurvaélet, de pontosan tudod, hogy a nyak újrabundozása mekkora pénz, és azt is tudod, hogy ez így már nem az az igazi barn find, amit titkon reméltél. Valahogy így vagyok ma ezzel. Vágyni kell, rárepülni, aztán ha mégsem az, akkor sírva ott kell hagyni. Ha ezt tudtam volna, mikor a Corollamat vettem... Pfff baze akkor sem érdekelt volna, mert nem villogott a "ne vedd meg" lámpa.

Történt ugyanis, hogy a sokadik jófogás után éreztem, hogy sokáig nem lehet húzni. Van ilyenkor egy feszélyező érzés, igazából egyszerűen nem tudom megmagyarázni. Persze kell, és kész, nyilván, de azért az ember nem csak egy útszéli hülyegyerek hektónyi közérthetetlen közhellyel(khm alliterál... ezért elmentem a tükörbe nézni), ez nem az a simán kell. Ez az, amit meg is veszel.

Szóval valamelyik májusi szombat reggelen Veszprém egyik kertvárosában álltam egy kicsit feszengve. Izgultam na, de mindegy. Egy kicsit hamarabb értünk oda, mint az eladó, úgyhogy probléma nélkül lehetett szemlézni. Soha semmi sem olyan, mint a képeken. Tudtam én ezt, de azért egy kicsit szarul esett, hogy a vélt állapot tényleg az, ami. Nyilván nem az az árkategória, amiért igényeket is lehet venni. Feketének fekete volt, alufelninek alufelni kinézete volt, kisugárzása meg az a tipikus telepi, főleg a tömegoszlatóval a seggén. Közelebbről vizsgálva a nagyon jó nyári gumik szét voltak repedezve a sok naptól, keménységét már a Rockwell B is mérte. Tetőn a festék töredezett volt, rétegvastagság valahol a végtelen és a megszámlálhatatlan között még szemre is. Első lámpák úgy voltak kancsalok, mint én két nap tivornya után; a hátsók meg be voltak törve, mint minden rendes asszony lelke. Alulról még a féltengelyek is le voltak tüsszentve alvázvédővel, innentől kezdve a mardosó gyanakvás úgy fogant meg bennem, mint asszonyban a gyerek.

Mindegy, lényegtelen, ezek csak a történelem foltjai, igazi sebek, melyek nem ölnek meg, de nem is erősítenek. A második körbejárás után érkezett meg az eladó kolléga. Minden szép, minden jó, nem üt, nem ráz, korának (meg ha akartam volna, akkor még a Koránnak is) megfelelő, alacsony fogyasztással. Motor már meleg volt szerencsémre, így előkészítve a további szerencsétlenségeket. Pöccröff indult, alapjárat rendben (talán a tps-en meg egy csavaron kívül más nem is tud elromlani). Klattyanás, koppanás nélkül indult kitekert kormánynál, rángatás nélkül húzott, a telepi kidörgő meg rendesen tette a dolgát, úgy, ahogy azt előtte megálmodták teljesen feleslegesen. Mondom ezt minden indítás után vigyorral a pofámon. :D

Mondom én, hogy mindig összeérnek a szálak. A kormány kis sebességnél pont annyira szervós, amennyire nekem kell, nagy sebességnél viszont olyan legyes-hugyos, nem kifejezetten közvetlen velem. Monnyuk nem is autópályázni vettem. Ott szigorú 90, el is ketyeg 6 littyóból. Szóval a kormánynál a porvédő már csak surrogásra volt képes, az eladó szerint ez sportkormány. Szerintem is, csak a hangja nem. Mindegy, lendüljünk túl, nem lesz nagy baj kicserélni. Főleg, hogy hely híján nem is én fogok vele baszakodni. Egyébként tényleg egyben volt a kocsi, semmi kirívóan gané tákolás nem volt rajta. Majd mesélek egy másik anekdotát a kétségbeeső vásárlással kapcsolatban, de még friss a seb. Pont abban az állapotban vagyok, amikor tökön rúgod magad és a fájdalom most ér fel.

Azt tudtam, hogy az orra kapott egy kicsit, a teteje volt kérdéses, mert az egész meg volt töredezve, viszont csak az A-oszlopon volt kétoldalt egy kis toldat. Tippre ez vagy ilyen gyárilag, vagy kaphatott a teteje is, de a B- és C-oszlop rendben van, szóval valami enyhe lehetett. Vagy már csak a motor és az alvázszám egyezik, a többi nem. Sok a lehetséges válasz, még szerencse, hogy nem családi vágen, annál már érdekelnének a túlélési esélyek. A sztori szerint 8 évet állt a telepi parkolóban, tulajok Angilaliban, a nepper sógor meg akkor segít túladni rajta, fasznak fizetni rá a biztosítást. Előtte egy hónappal kapott műszakit, elmondások alapján az alvázvédő tüsszentés is akkortájt volt, úgyhogy azt nem lehet mondani, hogy nem volt valamennyi jószándék az eladásban.

Kicsit hezitáltam, de 30k-t engedtek az árból, azzal a címszóval, hogy jó, de akkor az eredetet én állom (mondjuk ez korrekt, ha már pusztán sarcról beszélünk, nem az én problémám, ha lopott). Úgyhogy aludtam rá egy napot. Alapvetően semmi probléma nem volt a kocsival, leszámítva h '93-as és '96-ban hozták be, viszont KAM a rendszám EU jelzés nélkül, ami azért nem nagyon hagyott nyugodni. Innen látszik, hogy egyébként mennyire követtem a Toyota rallis aranykorát. Rákérdeztem az eladónál, hogy wtf, azt mondta, hogy fingja nincs, utánakérdez. Kis időre rá hív, hogy megvan a megfejtés, az első magyar tulaja egy almádi rallis kolléga volt, ő adta rá a speckó rendszámot. Azt hiszem ez pont az a pillanat volt, ami megerősített a vételben, biztos nem tréning autó volt. :D

Másnap kézbecsap, lóvé elillan, nekem meg olyan érzésem volt, hú bazzeg, minek vettem én meg. Ez szerintem teljesen normális, a következő 10 is ilyen lesz. Puding próbája az éves, hiába szép rajta a hab, ha a közepére érve elhányod magad. Persze az is lehet, hogy homlokegyenest más lesz az ízélmény, de ez mindig vétel után derül ki.

Az átírást potom pénzért elvégezte a kolléga, látszódott, hogy járatos a témában. Most nem mondom, hogy emiatt, de vétel után derült ki, hogy nem működik a tetőablak, a motor azért volt meleg, mert előtte kicsit rátöltöttek az akksira, ez meg olyan jófej volt, hogy apósom alatt a veszprémi emelkedőn elektron zárlatot mondott. Szóval volt vele kaland, vezérlés, kutyacsont és szűrők, valamint folyadék cserék után. Azóta viszont szép az élet, csak dicsekedni tudok. Én is boldog vagyok, rev is happy, már csak az apróságokat kellene megoldani. Kétszer bemondta az unalmast az új aksi, egyszer nálam, egyszer meg a sógoromnál. Azt tudom, hogy az első esetben én voltam a ludas, mikor raktam bele az újabb új aksit, kicsi szikra volt, szóval valami fogyasztó úgy maradt. Beülve a kocsiba, rögtön szép nagy beltéri fény fogadott, azóta minden beltéri világítás teljesen off. A másodikat nem tudom, hogy mi volt. Majd lett egy 3-ik kisebb elgyengülés, de többszöri használat után sem mértem ki szopóáramot, főgencsi meg szorgalmasan tölti az elektronokat. A régi, nem sokat használt szaroknak ez az igazi nagy baja.

Volt egy duda baja is, azt nem tudom, hogy ki követte el. Maga a párna egy kicsit szarul állt a kormányon, ha nyomta az ember, akkor feltűnően nem éreztél semmit, szóval no kontakt. Nem sok ilyen szerelésem volt, úgyhogy volt kis fejvakarás. Az a lényeg, hogy van egy rugó, ami rövidre zár a kormánnyal (ami a föld) a párnában lévő hajlított fémlap segítségével. Na ez a lap nem volt rendesen bepattintva a helyére, így volt egy kis távolság a lap és a rugó között, így nyomásra nem tudott zárni. szerintem valaki egyszer letépte valamilyen célból (pedig egy nagyon egyszerű klampni rögzíti a kormányhoz) és nem sok ideje volt elgondolkodni azon, hogy miként is kellene visszarakni. Igazából nem zavar, legalább ilyet is láttam.

Az autó jövőjével kapcsolatban két dolgot látok élesen: egy komplett szett új, nem túl drága nyári gumi és bal hátsó ív maszatolás, egyik parkolásnál valakinek sikerült meghúznia. Kösszépen.

 

Anyámtól a jogsiért...

... matrica is tapadhatna az első autóm hátsó fertályán, mint egy jelzésként a felmerülő előzmények és következmények mementójaként. Bár ezt a kicsinyítést anyám iránt érzett mérhetetlen szeretem és tiszteletem nem engedné, azért azt mégis megállom, hogy díszesen és peckesen hirdesse a világ kevésbé kulturált része felé az igazságot, hogy ez egy Suzuki Swift. ’93-as, ötajtós, littyós piros és versenyautó. Semmi több.

Nálam az autózás és az autókkal való foglalkozás mindig is egy olyan felemás dolog volt. Pelyhes koromban, mikor még az ivarérettség jelét semmi sem mutatta, már álló cerkával nézegettem az autókatalógusokat, a különböző tévés autós műsorokat, a hátsó ülésről meg mindig apámnak segítettem, hogy pontosan mi is a szembejövő és elhaladó autó típusa és speckója. Szóval adta magát a dolog, hogy műszaki vonalra térjek és érkezzek meg felnőtt koromra, a cél pedig az autóbütykölés, magas fokú szakértés és a romantikus családi élet teljes harmóniája. Na most ez úgy néz ki, hogy járműmérnöki képesítéssel még mindig remeg a kezem, amikor gyertyát kell kiszedni. Persze, ha valaki szerencsétlen a kártyában, szerencsés a szerelemben, mondá a közmondás. Mily becses igazság.

Szóval ’17 elején, mikor már szégyenszemre 27 éves lettem, megszereztem méltán vágyott B-s jogosítványomat. Bár az autók iránti érzelmeim a mai napig irracionálisak, valahogy mindig találtam racionális indokot a jogosítvány megszerzésének odázására. Kábé mindenem az autózás és a vezetés, de úgy lettem járműmérnöki képesítésű ereggyes (ereggyide-ereggyoda) kolléga, hogy még egyetlen autót sem indítottam el. Erre nincs magyarázat és nem is lesz. Én minden szégyenfoltot vállalok, még azt is, ami a fekete gatyám ülepén maradt. Azt tudom, hogy mindenkiben megmarad egy adott márka, típus esetleg üzemanyag fajta alapján való természetes bekattanás, amit a józan ész sem bírál felül. Nekem így lett japán, benzines és kislöketes. Apám -emlékezeteimben is megmaradt- egyik első autónak mondható autója céges F Astra volt, 1.4 benzinnel. Innen adja magát, hogy ezért a saját 1.6-os, ’88-as U11 Nissan Bluebird sokkal inkább irányított a rendesebb autók felé. Aztán így lett, hogy anyámék megvették ezt a tűzpiros, kis fogyasztású szellemgépet valamikor a 2000-es évek nagyon elején. Hozzám 2017 szeptemberében kemény 12 ezer forintért került a nevemre szóló forgalmival. Apám állítása szerint minden törődést megkapott még azt is amit nem. Második küszöbcserénél már ki lett fújva fáradt olajjal is, úgyhogy nálam a rendes jó minőségű szintetikus olajon kívül csak egy utólagos küszöb takarítást és felületkezelést kapott. Itt jegyezném meg, hogy rendes csiszolás és zsírtalanítás után egy nem teljesen tervezett, de tipikusan így sikerült kísérletet folytattam. Elsőként 1-1 réteg csúcsminőségű piros alapozót kapott a 2 küszöb, mondván erre mehet majd a nagyobb rugalmasságú alvázvédő. Hiába száradt ki a festék, a száradó alvázvédő sikeresen oldja az alapozót. Cserébe teljes száradás után még nem akart lejönni, így legalább egyik oldalon lesz piros kopásjezőm. Ezen kívül vettem még rá egy 13-as Suzuki felniszettet, egy garnitúra rámtukmált Nexen nyárikkal és ennyi. Illetve talonban van egy 14-es Exip Mesh felni is, fele már kész 1 év alatt. A pókhálók csiszolása hálátlan feladat. Következő időszakos TMK:

- motor-, váltó- és fékolaj csere
- ék- és vezérműszíj csere feszítővel
- gyertyák cseréje,
- féktárcsa és fékpofa refresh, valamint hűtőrendszer átmosás.

Az autó kitesz magáért. Jön megy, meg is áll és ha szemeim nem csalnak, nem is rohad, még a bekötési pontokon sem. Talán az első doblemezeken van vakfoltnál nagyobb üszkösödés, az még a téli sózás előtt meg lesz áldva üdvözléggyel.

Az elmúlt pár évben kitaláltam magamnak egy szerintem kivitelezhető tervet autókkal kapcsolatban. Elsőnek kell egy rendes, megbízható autó, megfelelő alkatrész ellátottsággal és szakértelemmel. Azt hiszem ez 2 év távlatából mondhatjuk, hogy jelen pillanatban - a család feltételezett és régóta vágyott gyarapodása előtt – meg is van. Egyetlen negatívuma, az utasbiztonsága... Egy homológ cső sokat segítene, de valahogy nem hinném, hogy törvényes keretek között ez be fog kerülni az autóba. Mármint úgy, hogy ez még a megbízható, járos autó, utána meg... Azután mindenképpen kell egy ’90-es évekbeli hothatch hülyegyerek autónak, amin végre rendesen megtanulnék szerelni, hegeszteni, gondolkodni stb. Nem túl erős, szívó elsőkerekes. A régi, még az igaz időszakból. Kellene egy erős, mókolásmentes elsőkerekes túra autó is, amivel lehet szerpentinezni, lágyan és könnyedén guruglatni, s mintegy értéket tulajdonolni. Aztán, ha már itt tartunk kell egy felfoghatóan erős hátsókerekes gépjármű. A hóban csapatós fajtából, ami ha megnézzük a környezetünket, inkább vizes nyálkás flaszteren csapatós fajta lenne. Emellé társulhatna már egy rendesen épített pályaautó, mintegy katarzisként, életem egyik mechanikus fénypontjaként és kétkezi értékeként, amit egyből fel is csavarnék egy fá.... najó nem, hátha addigra megtanulok vezetni is a szó minden értelmében. Szerintem érezhető, hogy a lista sosem lesz teljes. Mindig lesz valami új behatás, ami ide-oda lengeti a tévképzeteimet jóról és rosszról, megbízhatóról és megbasz... vagyis nem, nem megbízhatóról, a kellről és nem kellről.

Visszaemlékezve, első igazi nyomot, ami az elérhető autókkal kapcsolatban felmerült bennem egy E90-es Corolla Liftback 1.6 Gti váltotta ki. Emlékszem még ’15 nyarán állt egy talán piros színű a Kosztolányi környékén. Akkor még Budaörsön dolgoztam, így minden nap láttam és csodálhattam. Valahogy akkor merült fel, hogy mi is az az igazi érték. Mivel akkoriban 400-500 között vesztegettek 1-2 hanyatlott életű példányt, így a kispénzű ember csak a vágyakozás, tervezgetés és önbecsapás mocskában tengődhetett.

Persze a Jóságos keze mindenbe beleér, mint a 2 éves gyerek keze fikaturkálás közben, így valahogy a méltán híres és elfeledett Toyota Corolla 1.6 Si is megmaradt a listámon. Sajnos minél többet tervezel, számolgatsz és leginkább önbecsapsz, az évszázad vételei úgy, ahogy születnek, rendre fogynak is. Megszámlálhatatlan jófogást hagytam veszendőbe menni csak azért, mert racionálisan a nem éri meg kategóriába lehetett. Vagyis lehet, hogy lehetett, mert igazából egy darab autót sem néztem meg. Kábé nem mertem felhívni a hirdetőket. :D Fiatalság, csicskaság. Aztán valamikor ’18 tavaszán történt egy kattanás, elszakadt az utolsó utáni, majdhogynem elszakíthatatlan cérna. Ilyenkor az ember érzi a minden sejtjét elöntő bátorságot, az adrenalint, az úristenit autóm lesz érzést. Szutykóba be, asszonykát jobbegybe, indulunk haza majd másnap a közeli Veszprémbe...