Hosszú idő telt el ismét, hogy nem jelentkeztünk a blogon. Most viszont elérkezett az a pillanat, hogy meséljek egy kicsit arról, mi történt az utóbbi időkben a házam táján.
És miért pont egy hatméteres lakókocsit vettem? Bella után úgy éreztük, ideje szintet lépni és megpróbálkozni valami nagyobb kihívással. Egyik este a német eBay hirdetéséit olvasgattam, és a sokadik oldal alján feljött ő. A tekintetem azonnal megragadta. Szegénykét csupa moha, békanyál meg a fene tudja milyen zöld cucc borította. A hirdető még arra sem vette a fáradtságot, hogy lemossa, vagy, hogy valami értelmeset írjon róla. Nem. Ő csak egy telefonszámot és egy viszonylag kedvező árat írt. Próbáljuk meg. Ráírtam.
Egy-két nap elteltével jött is a válasz. Nyolc éve áll, nem büdös, de beázik! (Red flag, soha ne vegyetek ilyet!) Ki lett vontatva valami pajta mellől, papírjai vannak, a bódé foglalkozós, a váz tökéletes, a belseje eredeti.
Nagyon beleéltem magam, fú, de király, lesz egy lakókocsim! Jó, kicsit ki kell pofozni és alaposan le kell mosni, de akkor is. Szerintem
nagyon feelinges dolog az, ha az embernek van egy saját mozgó háza. Oké,
eldöntöttük, ez kell, és kész. Nekiálltunk egyezkedni a tulajjal, közben
éjjel-nappal ment az eszmecsere. Hogy a jó életbe hozzuk el Németország távolabbik oldaláról? Lábon, vagy trélerrel? Komoly, napokig tartó lebeszélések után az
autómentőt választottuk. Azt hittük, ez lesz a könnyebb út. Szerintem sokan nem gondolnák,
de normális, viszonylag olcsó autómentőst találni iszonyat nehéz. Ami meg még egy három és fél tonnás autót is el tud hozni, az igazi ritkaság. Sikerült fel is ülnünk majdnem
egy csalónak, de amikor a sokadik kifogás jött, akkor már kezdtünk a B-tervre fókuszálni
és bőszen kerestük a következő mit sem sejtő szállítót, végül egy kapcsolatunknak a kapcsolatának a barátja szólt, hogy ő neki van egy barátja, aki biztosan elvállalja. ( Ez az egész hercehurca kb. két-három, de lehet négy hetet is igénybe vett.) Közben a német is sürgetett minket. De végül is a szállító elvállalta, odaadtuk
neki a kocsi árát és vártunk. Mikor is két hét múlva reggel tájt jött egy e-mail, egy darab képpel:
Az öröm megvolt. Végre Magyarországon van a kicsike. Másnap reggel hétkor, gyorsan kipattanva az ágyból már meg is tekinthettem a kapu előtt, engedtük is le az trélerről. Aki szemfüles, az észrevehette, hogy egy nagyon fontos
lépést kihagytam, amit az ember mindig megtesz, mielőtt valamit megvesz. ELMEGY
MEGNÉZNI személyesen. Hát igen. Ez nálunk kimaradt. Így kicsit ilyen zsákbamacska érzésem volt, de hála istennek megbízható eladót találtunk és nem vert
át, bár amikor először élőben megláttam, őszintén sokkolt is, ahogy kinéz,
de mit sem törődve ezzel az érzelmi sokkal boldogan (mit sem sejtve mekkora
ordenáré szívás bármit is szerelni rajta) mentem többször körbe körülötte. Amikor
beszálltam a belsejébe, az a tipikus retro szag ütötte meg az orromat (aki ült
már egy nem agyon restaurált autóban az tudja, miről beszélek). Szépen behúztuk
az utcáról és jöhetett az első komoly kijelentésünk. INDÍTSUK BE!
Neki is álltam ismerkedni vele azonnal. Fékolaj semennyi, kuplung kőkemény. Kábelek tömege az akkumulátor-tartóban. Ez nem lesz olyan könnyű, mint gondoltam (itt már kezdet beindulni a kis sziréna a fejemben, ami jelzi, hogy ne ölj bele több pénzt, add el most mielőtt elnyeli mindenedet). Normális embereknél így működik ez a dolog, de nálunk biztos, hogy ilyen nincs. Így hát fékfolyadék-tartály feltöltve, kuplung-munkahengernél légtelenítettem, míg alámásztam, találkoztam némi purhabbal is, de már szerintem az agyam szándékosan nem is foglalkozott vele. Másnap jöhetett apum és miután az első akksit valami miatt azonnal leszívta, gyorsan kerítettünk egy másikat, miközben abban bíztunk, hogy az akkumulátor a rossz. Gyújtást ráadtuk, izzítottunk, beindult. Hurrá…
Nagy az öröm, egészséges a hangja is, nem füstöl, gyorsan
megmutattam a sebességeket apumnak, így az első két métert ő tette meg vele. Jön-megy, meg is áll. oké. Leállítjuk, és a biztonság kedvéért még
egyszer megpróbáltuk elindítani. És a hangsúly a „megpróbáltuk”-on volt, mivel
nem akart beindulni, sőt, beröffenés helyett inkább egy lámpa gyulladt ki a műszerfalon.
Azt' nyomozd ki, mi a halál az. Hosszas bogarászás után meglett a rejtjeles
üzenet, ami a fékpofák túlkopását jelölte. Oké. De ennek mi köze az induláshoz?
Semmi. Az autó 80-as kiadású, nincs benne semmi indítás-blokkoló (bár
megfordult a fejünkben), végül nagy nehezen megtaláltuk a hiba valódi okát.
Az önindítóról egyetlen kábel széttörött, ezért nem indult.
Most lehetne azt mondani, hogy miért nem néztük meg egyből azt, a válaszom
pedig az, hogy nincs hely hozzá. Ezt is csak kitapogattuk. Mihelyt a vezetéket
hozzáérintettük az önindítóhoz, ismét mozgásképes volt. Gyorsan körbe is
néztük, mi az, ami még nem működik rajta. Nagy meglepődésünkre egy közel negyven éves autón, ami nyolc évet állt, minden világítás kívül működött. (egy jobbos indexet
leszámítva, de azt egy újrasaruzással megoldottam később.) Úgyhogy ezt a
napot sikeresen lezártnak tekintettem, mikor is jött az ötlet: álljunk feljebb
vele a telken. Este nyolckor neki is futottunk ennek. Minden rendben is volt.
Büszke voltam, hogy ennyi idő után saját lábán gurul. Na, de gondolom,
többeteket az érdekel, hogy milyen volt benne utazni, hacsak keveset is? Ahhoz
tudnám hasonlítani, mint amikor egy kis motorcsónakkal kimész a nyílt Balatonra, és dobál össze-vissza a víz. Pontosan ugyanilyen volt az élmény.
Amellett, hogy belülről olyan, mintha egy Ikarus sofőrülésében ültem volna. A kocsi orra kb. egy méterrel előrébb van, mint a kormány, és, minden nagyon távol van tőled. A fotelszerű szivacs ülések pedig csak tetézték az élményeket. Nem annyira hangos ahhoz képest, hogy a motor bent van az utastérben. (Mondjuk egy hangszigetelést még el tudna viselni.)
Estére kezdtem reálisabban látni a jövőt, és szembesültem azzal a ténnyel, hogy alkatrészt találni hozzá nehezebb és drágább lesz, mint Bellához. Plusz bármit is szeretnék majd szerelni a motortérben, körülbelül tíz centi helyem lesz, kivéve, ahol még annyi sem.
Ekkor tudatosult, hogy az eddigi legnehezebb csata előtt állok. Egy probléma már ugye alapból adott volt, az önindító. Azt valahogy le kell operálni majd a helyéről, mert a drótot vissza kell csavarozni, de ehhez meg le kellene szedni róla a törött részt. Kövess Facebook-on, Instagram-on is, valamint csatlakozz a csoportunkba is, hogy megtudd, hogyan haladtam tovább a projekttel!
