Az autó, ami megölte* a RohadtKüszöböt!

*De legalábbis tetszhalottá tette. Lassan már egy éve nem jött hír Békáról, és ennek egy viszonylag egyszerű oka volt: nem történt vele az égvilágon semmi! 

Na jó, ez persze ebben a formában nem teljesen igaz. Nagyon is sok minden történt az elmúlt jó pár hónapban, a legnagyobb probléma inkább az, hogy ezek külön-külön nem voltak akkora horderejű események, hogy kitöltsenek egy egész cikket, és olyan távolságban is voltak egymástól, hogy mire egybe összegereblyéztem volna őket, a legtöbbet már el is felejtettem. Most azért mégis megpróbálkozom vele, de nagyon nehéz dolgom van az időrend pontos felállításával, tekintve, hogy nem maradt sok bizonyíték a kezemben, ami alapján felépíthetném az történések valós sorrendjét.

Legutóbb arról írtam, hogy kapott nyárigumit felnikkel, átment a műszakin kisebb, de helyszínen javítható problémák orvoslása után, majd pedig felélesztettük benne a klímát, hogy nyáron is használható lehessen. És … használtuk is onnantól kezdve, megjártuk Balatonfüredet, majd később Vonyarcvashegyet is, teljes mértékben probléma nélkül. A klíma hűt, gondolom annyira, amennyire kell neki: erősen fel kell tekerni ugyan, hogy élhető hideget varázsoljon az utastérben, és nem is hűl le egyszerre mindenem, igazából azon testrészeimet tartja fagypont alatt, amire közvetlenül ráfújja leheletét, a tér többi része csak enyhén langyosabb, mint eredetileg. Az egész kellemes hőmérsékletnek azonban ára van: az amúgy sem teljesen normális 8-8,5 literes fogyasztást képes 1-1,5 literrel megdobni.

A fogyasztás nemnormalitásáról Zsombi kollégám értesített, akinek szintén volt egy ugyanilyen motorral szerelt, ellenben ötajtós Corollája, és állítása szerint az övé eljárt 6,5 literből, pedig a karosszéria miatt az még valamivel nehezebb is. A túlfogyasztás okaként gyanúm több irányba is elvitt, amit a leginkább remélek, hogy valójában a kipufogórendszer okozza, egyrészt azért, mert a műszakin már jelezték, hogy a következő alkalomig ezt kéne rendbe tenni a következő műszaki vizsga biztos eléréséért, másrészt, mert ez lehet is az oka, harmadrészt pedig, hogy talán ez a lehető legolcsóbb kimenetelű probléma. Hogy mennyire fogok ráfeküdni, az még más kérdés, mert a rozsdásodás kérdéskört is elengedtem egyelőre, illetve van más fennforgás is, ami miatt átállítottam agyban Béka helyét a közel s távoli jövőben.

Tavaly nyáron még volt egy körünk vele Tokajban is, ahol a saját hülyeségem miatt produkált egy jó kis ijesztegetést. Mivel Bandibá a parkolóban próbálta meghekkelni a PB-palackos bográcsot, gondoltam, kicsit hátrébb állok a kocsival, nehogy egy rosszabbul sikerült vigéckedés után megpörköljék az amúgy sem teljesen konzisztens lakkréteget a motorháztetőn. Ez az arrébb állás nagyjából három másodpercig tartott: gyújtást ráadtam, hátráltam két-három métert, majd gyújtás le, és helló. Másnap aztán, amikor el akartam indulni, az autó nagy nehezen köszörült párat, majd lefulladt. Az újabb próbálkozás után pedig óriási füstfelhőt köhhentett ki magából, és egy kicsit tartanom is kellett a gázt, mire kezdte összeszedni magát az alapjárat. Végül arra következtettem, hogy a tegnapi rövid indításnál valószínűleg leheletnyit több naftát fecskendezett be, és a hamar történő leállításnál ez a felesleges mennyiség szépen lemosta a hengerfalról az olajréteget. Másnap aztán ezt a túldúsított cuccot alig akarta begyújtani a motor, és amikor addig mondtam neki, hogy csinálja mégis, elégette a bent lévő olajat, dús füstfelhő kíséretében. Onnantól kezdve aztán minden úgy működött, ahogy kellett neki, én meg megtanultam a leckét, és azóta akármilyen aprót is kell arrébb állnom, azért járatom egy kicsit a motort, hogy ne legyen gond.

Azt hiszem, hogy ősznek tájékán elvittem a kis Rollát a szervizbe, mivel megint előjött az ékszíj lelazulása okozta csattogó hang a motortérből. Ezzel a lendülettel gondoltam rákérdezek arra a kis anomáliára is, mi oka lehet, hogy egyre hangosabb zörgő hangok jönnek a motortérből, többnyire nagy fordulatról történő gázelvétel után. A verdikt: valamiféle szelep-probléma lehet, le kéne venni a szelepfedelet, lehet, hogy a hengerfejet is, és felszabályozni a felületüket, illetve síkra köszörülni őket. Szereléssel és munkadíjjal együtt ez egy 3-400ezer forintos mutatvány, amit ők nem biztos, hogy ajánlanak, tekintve, hogy az autó árával egyenértékű lenne a műtét. Engem is levert kicsit a víz a számok hallatán, végül rákérdeztem, hogy enélkül mennyit bír ki még az autó, és azt mondták, hogy még bőven túl fog élni néhány évet. Én is számolgattam: mivel évente nem mentem 10000 kilométert vele, ha most még kibír ezzel csak 20-30ezret is, az még 2-3 év szolgálat. Ennyi ideig még autó nem volt nálam, így hát lehet, hogy ha ennek a műtétnek az árát a következő autóba spórolom, jobban fogok járni. Úgyhogy egyelőre letettem a beavatkozásról, és elfogadom, hogy valószínűleg ezért eszik meg a Rolla két liter olajat ötezer kilométerenként.

Úgyhogy kicsi Békám így került át fejben egy másik polcra: amíg megkapja a műszakit nagyobb ráfordítások nélkül, addig megmarad, amint viszont vészesen sokba kezdene kerülni, mennie kell majd. Lehet, hogy ez a hozzáállás neki sem tetszett, ugyanis télen megtörtént az elképzelhetetlen: felvillant benne a checkengine lámpa!

Enyhítő körülményeknek rónám fel, hogy akkortájt már három hete nem mentem vele semennyit, így már annak is örültem, hogy a korábbi autóimmal ellentétben hajlandó volt beindulni, még ha erőteljesen nyüszített is mindene. Éppen börzéről indultam visszafelé a farkasordító hidegben (azt hiszem, azidőtájt pont mínusz fokok lengedeztek), amikor is a lámpánál állva mintha a szemem sarkából láttam volna, hogy az egyik égő a műszerfalon kivillant. Pont oda akartam kapni a tekintetem, de közben zöldet kaptam, így már adtam is a gázt, amitől a kis égő ki is aludt, és soha többet nem villant fel újra, de azalatt a röpke idő alatt is bele tudott égni a retinámba a motor alakú piktogram.

Hogy mi okból tette ezt velem, nem tudom, mindenesetre azóta sem történt meg ez még egyszer, és én értettem is a célzást. Illetve mégsem egészen, mert például tavaly november után idén márciusban mostam le a kocsit megint, és csak azért, mert egy szaharai homokkal teli eső verte el rendesen a gépet. De az a kosz is három hetet állt rajta, szóval nem mondanám, hogy a legjobb gazdája vagyok Békának. Pedig szavam nem lehet, mert ő azóta is a legjobb lovam.

Tavaly ősz óta körülbelül csak üzemanyagra és pályamatricára költöttem, illetve most tavasz elején csak elvittem a szervízbe ismét, mivel kerek egy éve volt már nálam a kocsi. Úgy voltam vele, hogy a sok nyaralás, amire gond nélkül elvitt, a sok segítség, amit kaptam tőle, és fogok remélhetőleg ezután is, valamiképpen viszonzandó. Így, meg mivel már amúgy is ért a dolog, elvittem olajcserére, meg kicseréltettem az összes létező szűrőt is benne, ennyi jár neki. 

Innentől kezdve pedig spórolok a kipufogó felújítására, mert ha ezzel nyerhetek pár litert száz kilométereként, az egyre jobban fog esni, tekintve, hogy lassan megint 700 forint lesz a literenkénti ár. Nem sírom én már vissza a Cinquecentot, se a 340-est: Békával lehoztunk azóta egy költözést, rendesen megbuggyantottuk minden körben, belehajtottunk párszáz kilométert csak ikeázások miatt, és tűrt mindent szótlanul. A klímát lassan megint át kell majd nézetni és legalább kipucoltatni, és bízok benne, hogy onnantól ezt a nyarat is hibátlanul lehozza. Kelleni is fog, mert hosszabb túrákat is leszerveztünk neki. Én keresztbe tett ujjakkal fohászkodom, hogy segíteni fog, és hogy nem húzódik meg semmi olyan ok a háttérben, a vasak alatt, ami ezt meghiúsítaná. Az egyetlen ambivalens érzés, amit kivált ez az autó, hogy nincs miről írni, és így eléggé megritkultak a posztok ezen a felületen. De ha lassan felpörgök én is, és a többiek is, újra jelennek majd meg szép számban írások. 

Én reményteljesen nézek a jövőbe, és remélem, hogy ti is támogattok majd minket ebben! Ehhez kövess Facebook-on, Instagram-on is, valamint csatlakozz a csoportunkba is!

Új project a láthatáron: Mercedes-Benz Hymer S650

Hosszú idő telt el ismét, hogy nem jelentkeztünk a blogon. Most viszont elérkezett az a pillanat, hogy meséljek egy kicsit arról, mi történt az utóbbi időkben a házam táján.

Kezdetnek hadd magyarázzam meg, miért is tűntem el ilyen sok időre. Ismét egy nagy projektbe kezdtem bele, ami ráadásul elég nagy falatnak is bizonyul ahhoz képest, mint amire számítottam. De mi is ez a szerencsétlen gép, amit a kezem közé sikerült kaparintani? 1981 Mercedes Hymer-mobil S650, hat személyes fekhelyekkel, 2400cm merci motorral, négy sebességes váltóval.

És miért pont egy hatméteres lakókocsit vettem? Bella után úgy éreztük, ideje szintet lépni és megpróbálkozni valami nagyobb kihívással. Egyik este a német eBay hirdetéséit olvasgattam, és a sokadik oldal alján feljött ő. A tekintetem azonnal megragadta. Szegénykét csupa moha, békanyál meg a fene tudja milyen zöld cucc borította. A hirdető még arra sem vette a fáradtságot, hogy lemossa, vagy, hogy valami értelmeset írjon róla. Nem. Ő csak egy telefonszámot és egy viszonylag kedvező árat írt. Próbáljuk meg. Ráírtam.

Egy-két nap elteltével jött is a válasz. Nyolc éve áll, nem büdös, de beázik! (Red flag, soha ne vegyetek ilyet!) Ki lett vontatva valami pajta mellől, papírjai vannak, a bódé foglalkozós, a váz tökéletes, a belseje eredeti.

Nagyon beleéltem magam, fú, de király, lesz egy lakókocsim! Jó, kicsit ki kell pofozni és alaposan le kell mosni, de akkor is. Szerintem nagyon feelinges dolog az, ha az embernek van egy saját mozgó háza. Oké, eldöntöttük, ez kell, és kész. Nekiálltunk egyezkedni a tulajjal, közben éjjel-nappal ment az eszmecsere. Hogy a jó életbe hozzuk el Németország távolabbik oldaláról? Lábon, vagy trélerrel? Komoly, napokig tartó lebeszélések után az autómentőt választottuk. Azt hittük, ez lesz a könnyebb út. Szerintem sokan nem gondolnák, de normális, viszonylag olcsó autómentőst találni iszonyat nehéz. Ami meg még egy három és fél tonnás autót is el tud hozni, az igazi ritkaság. Sikerült fel is ülnünk majdnem egy csalónak, de amikor a sokadik kifogás jött, akkor már kezdtünk a B-tervre fókuszálni és bőszen kerestük a következő mit sem sejtő szállítót, végül egy kapcsolatunknak a kapcsolatának a barátja szólt, hogy ő neki van egy barátja, aki biztosan elvállalja. ( Ez az egész hercehurca kb. két-három, de lehet négy hetet is igénybe vett.) Közben a német is sürgetett minket. De végül is a szállító elvállalta, odaadtuk neki a kocsi árát és vártunk. Mikor is két hét múlva reggel tájt jött egy e-mail, egy darab képpel:

Az öröm megvolt. Végre Magyarországon van a kicsike. Másnap reggel hétkor, gyorsan kipattanva az ágyból már meg is tekinthettem a kapu előtt, engedtük is le az trélerről. Aki szemfüles, az észrevehette, hogy egy nagyon fontos lépést kihagytam, amit az ember mindig megtesz, mielőtt valamit megvesz. ELMEGY MEGNÉZNI személyesen. Hát igen. Ez nálunk kimaradt. Így kicsit ilyen zsákbamacska érzésem volt, de hála istennek megbízható eladót találtunk és nem vert át, bár amikor először élőben megláttam, őszintén sokkolt is, ahogy kinéz, de mit sem törődve ezzel az érzelmi sokkal boldogan (mit sem sejtve mekkora ordenáré szívás bármit is szerelni rajta) mentem többször körbe körülötte. Amikor beszálltam a belsejébe, az a tipikus retro szag ütötte meg az orromat (aki ült már egy nem agyon restaurált autóban az tudja, miről beszélek). Szépen behúztuk az utcáról és jöhetett az első komoly kijelentésünk. INDÍTSUK BE!

Neki is álltam ismerkedni vele azonnal. Fékolaj semennyi, kuplung kőkemény. Kábelek tömege az akkumulátor-tartóban. Ez nem lesz olyan könnyű, mint gondoltam (itt már kezdet beindulni a kis sziréna a fejemben, ami jelzi, hogy ne ölj bele több pénzt, add el most mielőtt elnyeli mindenedet). Normális embereknél így működik ez a dolog, de nálunk biztos, hogy ilyen nincs. Így hát fékfolyadék-tartály feltöltve, kuplung-munkahengernél légtelenítettem, míg alámásztam, találkoztam némi purhabbal is, de már szerintem az agyam szándékosan nem is foglalkozott vele. Másnap jöhetett apum és miután az első akksit valami miatt azonnal leszívta, gyorsan kerítettünk egy másikat, miközben abban bíztunk, hogy az akkumulátor a rossz. Gyújtást ráadtuk, izzítottunk, beindult. Hurrá…

Nagy az öröm, egészséges a hangja is, nem füstöl, gyorsan megmutattam a sebességeket apumnak, így az első két métert ő tette meg vele. Jön-megy, meg is áll. oké. Leállítjuk, és a biztonság kedvéért még egyszer megpróbáltuk elindítani. És a hangsúly a „megpróbáltuk”-on volt, mivel nem akart beindulni, sőt, beröffenés helyett inkább egy lámpa gyulladt ki a műszerfalon. Azt' nyomozd ki, mi a halál az. Hosszas bogarászás után meglett a rejtjeles üzenet, ami a fékpofák túlkopását jelölte. Oké. De ennek mi köze az induláshoz? Semmi. Az autó 80-as kiadású, nincs benne semmi indítás-blokkoló (bár megfordult a fejünkben), végül nagy nehezen megtaláltuk a hiba valódi okát.

Az önindítóról egyetlen kábel széttörött, ezért nem indult. Most lehetne azt mondani, hogy miért nem néztük meg egyből azt, a válaszom pedig az, hogy nincs hely hozzá. Ezt is csak kitapogattuk. Mihelyt a vezetéket hozzáérintettük az önindítóhoz, ismét mozgásképes volt. Gyorsan körbe is néztük, mi az, ami még nem működik rajta. Nagy meglepődésünkre egy közel negyven éves autón, ami nyolc évet állt, minden világítás kívül működött. (egy jobbos indexet leszámítva, de azt egy újrasaruzással megoldottam később.) Úgyhogy ezt a napot sikeresen lezártnak tekintettem, mikor is jött az ötlet: álljunk feljebb vele a telken. Este nyolckor neki is futottunk ennek. Minden rendben is volt. Büszke voltam, hogy ennyi idő után saját lábán gurul. Na, de gondolom, többeteket az érdekel, hogy milyen volt benne utazni, hacsak keveset is? Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy kis motorcsónakkal kimész a nyílt Balatonra, és dobál össze-vissza a víz. Pontosan ugyanilyen volt az élmény.

Amellett, hogy belülről olyan, mintha egy Ikarus sofőrülésében ültem volna. A kocsi orra kb. egy méterrel előrébb van, mint a kormány, és, minden nagyon távol van tőled. A fotelszerű szivacs ülések pedig csak tetézték az élményeket. Nem annyira hangos ahhoz képest, hogy a motor bent van az utastérben. (Mondjuk egy hangszigetelést még el tudna viselni.)

Estére kezdtem reálisabban látni a jövőt, és szembesültem azzal a ténnyel, hogy alkatrészt találni hozzá nehezebb és drágább lesz, mint Bellához. Plusz bármit is szeretnék majd szerelni a motortérben, körülbelül tíz centi helyem lesz, kivéve, ahol még annyi sem.

Ekkor tudatosult, hogy az eddigi legnehezebb csata előtt állok. Egy probléma már ugye alapból adott volt, az önindító. Azt valahogy le kell operálni majd a helyéről, mert a drótot vissza kell csavarozni, de ehhez meg le kellene szedni róla a törött részt. Kövess Facebook-on, Instagram-on is, valamint csatlakozz a csoportunkba is, hogy megtudd, hogyan haladtam tovább a projekttel!

Béka vizsgázik, Martin rozsdázik

Ámbár a Corolla már a harmadik (!) autóm, műszaki vizsgára őt viszem először. Hiába, minden kapcsolatban lehet Nagy Elsőket találni.

Az utóbbi hónapokban jelentősen lelassultak az események Békát érintően. Valahol ott tettük le azt a bizonyos fonalat, hogy hiányzik még egy nyári gumi róla, és mivel ezen évszak be is köszönt lassan, kopogtat a műszaki vizsga lejáratának időpontja, intézkedni kell. Izgalmas dolog ez számomra is, a Corolla ugyanis már a harmadik autóm (az összes másikat is végig követhettétek ezeken a hasábokon), de ő lesz az első, akit speciel nekem kell műszakira is vinnem. A Volvót is friss papírokkal vettem anno, a Fiaton is másfél évnyi volt még, amikor a kezeim közé került, ennek a lelkemet mérgező ezüst nyílméregbékának azonban nagyjából egy fél éve volt hátra az adásvételi aláírásának időpontjában. 

Úgy gondoltam azonban, hogy mivel maga a vizsga gyakorlatilag így május közepén megesik már, ildomos lenne kulturált módon nem téli gumiban odaállítani. A helyzetet ugyan árnyalta, hogy ebben az időszakban kicsit megborult az időjárás: a kora tavaszt hirtelen nyár váltotta, aztán egy hét múlva átugrotta az őszt és megint télbe fordult, majd egy kicsit tavaszba, ezt követően pedig vissza az esős őszi takonyba. Nincs az a tarott-kártya, amivel megjósolható lett volna, hogy a jövő héten hó fog esni, vagy harminc fok lesz árnyékban, így kissé elbizonytalanodtam, hogy lecseréljem-e a nyárhoz vezető célegyenesre kanyarodva a téli gumikat, vagy reszkírozzak, hátha a vizsga időpontjában még hólánc is szükséges lesz. Ezt azonban Dömötör kolléga hamar eldöntötte helyettem, ugyanis az egyik nap (miután hetekig panaszkodtam, hogy nem találok értelmes felniszettet sehol sem a gömbölyded japán kétéltűm alá) elküldött egy facebook marketplace linket.

Ha gyorsan bele akarok menni az előzményekbe: az új nyári gumihoz bizony felnit is akartam venni, hogy ne az egy szett acélfelnin kelljen fél évente fel-le szereltetni az abroncsokat. Kényelmesebbnek tűnik két külön garnitúrával dolgozni, így talán legközelebb már megspórolhatom a szerelési pénzt, és elvégezhetem magamnak a cserét is kellemesen (haha). A probléma ott kezdődött, hogy nem igazán találtam méretben megfelelő felnit Pest vonzáskörzetében. Igaz, elég bizonytalan is voltam, ugyanis a gyári ET-számtól nem tudtam, hogy mennyire térhetek el befelé. A japánok ugyanis ET38-as 15 collosokkal szerelték ezt a masinát, ami azt jelenti, hogy a felni középvonalától 38 mm-el kintebb esik a felfekvési felület síkja. Azonban egy másik mérőszám is bekavar az egyenletbe, az pedig a felni szélessége, ami gyárilag 6 coll. A kérdés tehát az volt, hogy a kerék belső felülete mennyire van közel a bent futó alkatrészekhez, mennyit lehet ezzel játszani. Hiszen egy ET38-as, de 7J széles (7 coll széles) felni belső pereme már fél collal közelebb kerül a lengőkarokhoz, lengéscsillapítókhoz, mint az eredeti Corolla görgők. Ez metrikusba átváltva nagyjából 13 mm-et jelent, barátok között mondjuk egy ujjnyi vastagságot. Valahogy azonban sehonnan nem akart kiderülni igazán, hogy van-e ennyi plusz hely az alkatrészek között, vagy sem. A másik meg, hogy nem akartam Pesten kívülre menni felniért, mert ha ott derül ki, hogy valami nem stimmel, akkor tényleg potyára mentem egy csomót. Harmadrészt meg nem akartam sokat költeni. :D

Nos, ez a sokat-költeni-nem-akarás egy hónap után már kezdett oda kanyarodni, hogy így is, úgy is muszáj leszek, hiszen egy szett felnit nem úszok meg mondjuk 50-60ezer forint alatt, és még akkor arra jön az új gumi, aminek még a legjobb esetben is nagyjából egy húszas darabja, és ezeket még egymásra is kell rakni, majd utána az autóra is rá. Ha pedig ezeket összeadjuk, végülis elkezdhetek drágább felniket nézni, ha adnak hozzá használt gumit is, mert árban ott leszünk valahol. Sokáig lamentáltam emiatt egy szett nagyon szép Japan Racing sokküllős fekete felnin, amit ráadásul egyéves Toyo Proxess kaucsukkal volt szerelve. Addig lamentáltam azonban a 160ezres áron, míg végül elvitték előlem. Nem sokkal ezután azonban befutott Döme üzenete.

Az ár stimmel, a felni szélesebb mint szeretném, de Pesten van, szóval nem dobok el sok időt, ha megnézem, és nem jó. Gyors üzenetváltás, két nap múlva el tudok menni megnézni, fel is próbáljuk. Le is mentem pénteken, alápróbáltuk, végülis elfért, a gumik jók, nagyon is, nem alkudtam, bepakoltam a cuccot. Igaz, két felnit görgőzni kell, úgyhogy leugrottam a régi irodánk melletti gumishoz, ott meg is nézték a felniket, kigörgőzték, vettem hozzá helyben központosító gyűrűket és alufelni csavarokat is, végül 85ezerben megállt az egész, és van egy második szett felnim, meg szinte vadiúj nyári Continental gumim. Egészen örültem magamnak.

Innentől kezdve csak egy gondolat ficánkolt bennem: hogy ez nem gyári felniszélesség, szóval nem tudhatom, mennyire köthetnek bele műszakin. Persze ez csak az átlagos rémlátás részemről, viszont van még ezen kívül is egy dolog, amit meg kell oldanom: a látható rozsdásodások eltüntetése. 

Túl sok probléma nincs, az egyetlen kicsit vészesebb pont ugye a jobb hátsó kerékjárati íven lévő apró tízforintosnyi pörsenés, amit az előző tulaj végül lepemzlizett valami ezüstös festékkel, de úgy gondoltam, ha már a többi felületi rozsdát is lekezelgetem, csak ránézek már arra is. Berendeltem egy flakon Korant rozsdaátalakítót, a biztonság kedvéért kiegészítettem egy ezüst Hammerite-tal, aztán az egyik hétvégén egy kevés smirglivel, egy ecsettel és némi maszkolásra szánt újságpapírral le is vetődtem a parkolóba kicsit parádézni. Természetesen délben jutott ez eszemben, harmincöt fokban, bár mentségemre szóljon, ez volt az utolsó hétvége a műszaki vizsga előtt, ráadásul előző nap még 20 fok volt és egész nap szakadt az eső. Főleg ez utóbbi körülmény az, ami nem nevezhető ideálisnak a művészi hajlamok kiéléséhez, szóval most vagy soha alapon vonultam le teljes harci díszben.

Rá kellett jönnöm azonban, hogy bár a felületi rozsdák frankón lekezelhetőek a felszerelésemmel, valahogy az íven lévő apró pukli környéke már Korant sem. Valószínűleg ezt a részt már csak a korábban felvitt ezüst festék tartotta össze, hiszen amint hozzáértem a smirglivel, át is nyomtam az ujjamat a fémen. Illetve, annak helyén. A lyukat pedig már sokkal nehezebb eltüntetni, mint némi barna foltot, lássuk be. A többi részt azért tisztességesen lekezeltem, majd másnap úgy-ahogy le is tüsszentettem ezüst festékkel, és igazából igyekeztem a lyuk környékét is kifújni ahogy bírtam, de hogy ez műszakin át tud-e így menni, abban nem voltam biztos...

Végül azonban, ahogy az lenni szokott, amikor valamire rettenetesen ráparázok, semmi gond nem történt. Az autót áttolták a műszaki vizsgán, bár hátul ki kellett cserélni egy stabpálca szilenteket, ami ráadásul a kopogást is okozhatta, amit korábban is hallottam, talán említettem is már. Így egy füst alatt ez is megoldódhatott, úgyhogy végül 54ezer forinttal rövidebben, de friss stabilizátorokkal és friss műszakival hagyhattam el az objektumot. Igaz, az autószerelő kolléga úgy engedett el, hogy a kipufogó legyen a következő nagyobb beruházásom, mert az egész rendszer kissé kehes már. Ez is feltűnt korábban, ugyanis hiába cserélték ki a tömítést legutóbb, az csak pár hétig volt halkabb, azóta viszont megint ugyanolyan hangosan fúj ki valahol az első öt percben indítás után, mint eddig. 

Eztán a következő utam egy újabb szerelőhöz vezetett, Patónál ugyanis rá akartam nézni a kormány recsegésére, illetve, ha már ott voltam, a kuplungpedál recsegésére is. Végül az előbbi problémát némi WD40-ezés meg is szüntette, mert csak egy tömítés száradt ki kissé, az utóbbit pedig a kuplung-munkahenger rakoncátlankodása okozza, amit végül nem cseréltünk ki. Abban maradtunk, hogy ha majd égető lesz, akkor a kipufogó javításával egy füst alatt oldjuk meg. De az még odébb lesz, előbb ugyanis karosszérialakatost kellene találni a kis lyuk befoltozásához, hogy ne súlyosodjon el a probléma.

Utolsó nyárfelkészítő lépésként pedig elvittem átnézetni az autó klímáját, hiszen egész télen nem járattam, kicsit aggódtam, hogy ha most elkezdeném vaktában használni, esetleg ártok a rendszernek. Azonban itt sem történt semmi kirívó: kicserélték a gázt és az olajat, de nem igazán eresztett a rendszer, aztán pedig az egész belteret ózongenerátorral kifertőtlenítették. Úgyhogy van egy működő, használható, fertőtlenített klímám is, a nyári autózások most már hátha nem lesznek olyan szenvedősek, mint a kis Gócban voltak.

Szóval, úgy néz ki, kezdenek jóra fordulni az uborkaszezon előtt a dolgok, talán végre egy teljesen használható, kényelmes, hideg belterű autó tulajdonosává válok. De hogy tényleg így marad-e?Kövess Facebook-on, Instagram-on is, valamint csatlakozz a csoportunkba is, hogy megtudd!

Villámvolvó anomáliák

Szinte egy éves kihagyás után újra itt vagyok, hogy megosszam veletek siralmas, vagy éppen csak mindennapi szerelgetéseimet Bellán. 

Na, de hol is tart Bella, és mi történt vele azóta, amióta a karambol után elvittük lakatoshoz? Kinézetre sok minden változott rajta. Hogy őszinte legyek, jobbra számítottam, de be kell látnom, hogy ebből a helyzetből jobbat kihozni sajnos nem lehetett. Így hát amikor megláttam, kicsit csalódott voltam, ugyanakkor valahol meg nagyon boldog, hogy legalább ilyenre sikerült megcsinálni. Hazafelé természetesen én jöttem vele. Itthon nekiálltam még aznap este motorháztetőt beállítani és zárat cserélni, hogy végre le is lehessen csukni.

Miután ezek a kis formalitások megvoltak, jöhetett volna a fényezés, de aki már régebb óta követ engem, az tudja, hogy Bella mindig kitalál valamit. (Most úgy időben 2020 augusztusában járunk.) 

A nyarat kihasználva elmentünk még ide-oda, majd mikor hazaértünk, én, mint jó „szerelő”, körbenéztem szeretett gépemet, hogy mi az, ami tönkrement esetleg rajta. De van olyan amikor nem találok valamit? Miután felálltunk vele az aknára, megerősítettem magamban, hogy a fél éves féltengely gumiharmonika elengedte magát.

Ezt a 300-asokon kifejezetten nagy sz*pás, akarom mondani szívás leszedni, így ezeket igyekszem passzolni, de ez esetben sajnos nem tudtam kire hárítani a feladatott, így kénytelen voltam én leszedni, kimosni a koszt a féltengelyből, bezsírozni, és végül visszatenni. Ezt meg is csináltam volna egy este a garázsban, ha tényleg ilyen egyszerűen ment volna ez a dolog, de nem így ment. Az anyázástól kezdve minden szó kicsúszott a számon, azt hozzá kell tennem, hogy imbuszcsavarokkal van rögzítve, méghozzá 8 darabbal, ami a legnagyobb kedvvel szopósodik el, ha rosszul csinálja az ember, de ezt sikerült elkerülnöm. A többi sétagalopp volt. Másnap reggel úgy három óra újabb kínlódás után készen is voltam vele.

Most egy kicsit ugrunk az időben, mert az utána lévő két hónapban Bella nagyon ügyesen, szinte hibamentesen ki tudta húzni. Egészen novemberig, ott megint meglepett valamivel, méghozzá nem is akármivel: a töltéssel. Amivel sikerült egy fél évet elcsesznem, mire kiderült, mi a baja. 

A következő problémát produkálta: a műszerfalon eltűnt a visszajelző lámpája a töltésnek és gázadásra felment 15 és 16 Volt közé, ami egyáltalán nem normális érték, legalábbis nálunk. 

Ha elvette az ember a gázt, akkor meg le esett 12-11 Voltra. A generátor pont egy éve volt megcsináltatva, így azt igyekeztem minél előbb kilőni, hogy azt nem kell leszedni, mert nagyon nem akartam megint szétkapni. Így hát végigpróbáltam minden más lehetséges opciót. Műszerfalban égőt cseréltem, testkábeleket megnéztem, ami olyan volt, kicseréltem, vagy csak kábelsarut cseréltem rajta, feszültség-szabályzót is lecseréltem, de hát semmi javulást nem mutatott, így nem maradt más választásom. Megint szét kell szedni Bellát. Elküldtem ismét a generátort, amit december első hétvégéjén már vissza is tettem. Kíváncsi vagy, hogy működött-e ezután a kis asszony? Kövess Facebook-on, Instagram-on is, valamint csatlakozz a csoportunkba is, hogy megtudd!

Gumival, vagy gumi nélkül?

Lassan három hónapja írtam legutóbb Gócról. Többször eszemben volt már, hogy kellene egy rövidebb mesét firkantani az utóbbi hónapok nyűgjeiből és használatából, de az az igazság, hogy csak mostanra sikerült egy egész kerek posztnyi történést összehozni. Mert ha röviden akarnám összefoglalni az elmúlt három hónap eseményeit, még mindig sikerülne egy mondatban: Fiatom csak akkor állt meg, ha meg kellett állni, és mindig ment, amikor menni kellett.

Októberi írásomat azzal fejeztem be, hogy Gócot végül meghirdettem különféle platformokon eladásra. Itt pedig egy óriási hibát követtem el, ugyanis gyakorlatilag írásba adtam a tervemet. És ha valamit megtanulhat az ember élete során, főleg, ha kétes biztonsággal működő műszaki cikkekel bástyázza körbe életét, az az, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad leírnia, hangosan kimondania, vagy csak gondolataiban határozottan körvonalaznia, hogy milyen dolgokat tervez az adott tárggyal a meghatározható közelségű jövőben. Mert ezek a tárgyak ismerik az irányukba érzett bizonytalanság okozta félelmet, és bizony alaposan el is kezdenek rájátszani, amint feltűnik nekik egy-egy baljóslatúbb megjegyzés, gyanús félmondat, vagy ferdébb tekintet. Mind ismerjük azt a nyomtatót, ami akkor gyűri be a papírt, amikor nekünk a legsürgősebb lenne kinyomtatnunk valamit, vagy azt a beléptetőkaput, ami akkor nem érzékeli a kártyánkat, amikor nagyon igyekeznénk egy adott irányba, aminek ő az útjában áll. Én a fejemre rajzoltam a célkeresztet a legutóbbi írásom záró bekezdéseivel, hiszen már a megjelenés másnapján ez a látvány fogadott:

Persze mondhatnánk, hogy ez a dolgok rendje, a kis Fiat régóta nem produkált semmi olyasmit, ami életveszélyes lett volna, vagy csak simán kérdőre vonhatta saját használhatóságát. A leghidegebb napokban is pöcc-röff elindult bárhova, mind a négy henger azonnal munkába állt, és úgy húzott, mintha az 54 ló azonnal szét akarná feszíteni a papírkasznit. Ez az apró olajfolyás se tűnt fontosnak, de szinte rögtön azután jelentkezett, hogy kicseréltettem benne a váltóolajat, ami miatt egy kissé gyanús volt, hogy ott mentek félre a dolgok. És még eleinte csak néha-néha tűnt fel egy apróbb folt a kocsi alatt, egy idő után elkezdett mindennapossá válni a kiterjedtebb tócsák megjelenése. Görcsösen figyeltem a dashboard-ot, mikor villan fel a fény, hogy kevés az olaj, és minden indulás előtt megnéztem már a szintjelző pálcát, de semennyit nem mozdult a folyadékmennyiség, hiába állt minden egyes megállás után az autó alatt egy kisebb pacsmag. Egy idő után kezdtem arra gyanakodni, hogy talán nem is az olaj folyik, hanem a lecserélt termosztátra nem került fel teljesen jól a cső, ami miatt a hűtővíz esetleg szivároghat, ráfolyik a váltóházra, ami nem lett letakarítva, és arról mossa le az olajat. Végül azonban kiderült egy kivételesen cidris téli napon történő kicsit komolyabb, szerelővel megtámogatott átnézés után, hogy inkább a gyújtáselosztó tömítése adhatta meg magát. Ezt a Pató Motorsportnál egy jól irányzott o-gyűrű cserével orvosoltuk is.

A másik, nagyobb volumenű történés még november környékén következett be, amikor hosszas lamentálás után eljutottam oda, hogy téli gumit veszek a Fityóra. Eleinte márkásabb használt szettet terveztem vásárolni, sőt, egy darabig négyévszakosban is gondolkoztam, de a végén eljutottam arra a szintre, hogy nem tudhatom, mi történhetett bármelyik használt gumival, és nem is spórolnék vele, csak mondjuk párezer forintot egy vadiúj, kevésbé márkás szetthez képest (ilyen méretben mondjuk egyetlen komolyabb gumi volt, a Continental-é, de abból négy darab erős értéknövelő tényező lett volna, tekintve, hogy ugyanannyiba került, mint az autó maga), ezért az új, Sumitomo márkájú téligumi mellett tettem le a voksom. El is mentem a gumishoz annak rendje és módja szerint, lecserélték, fizettem, távoztam. Másnap éppen boltba indultunk, amikor a kocsi felé vetettem tekintetemet, és úgy éreztem, mintha valami nem stimmelne:

Furcsa érzés fogott el, de csak a visszaúton jutottam oda, hogy azt mondtam, csak ránézek, mi is a helyzet. És hát jól éreztem: a jobb hátsó gumi teljesen lapos volt. Hogy őszinte legyek, leborult némi köd az agyamra, mert egy egynapos gumitól mindent vártam, csak azt nem, hogy másnap laposabb legyen, mint a tinisztárok segge. Hogy a túróba tudom én ezt egyáltalán visszavinni a gumishoz, hogy megnézzék, mi a gond? Így egy métert nem tudok gurulni, a trélerezéshez is kéne valami, szóval ez így eléggé necc. Viszont eszembe jutott, hogy tökéletes alkalom ez egy olyan szerkezet beszerzéséhez, amit már korábban is fontolgattam, de most ténylegesen használni is kell: a szivargyújtóról működő autós kompresszoré.

Ha van olcsónak tűnő, valóban olcsó, és emiatt teljes mértékben használhatatlannak látszó szerkezet, akkor ez az. Azonban társírónk, Balázs is próbálkozott már hasonlóval, ki is kérdeztem, és azt mondta, hogy 5-10 perc alatt fel lehet fújni vele egy teljesen lapos gumit, nekem pedig ez kellett. Meg persze az, hogy ezután legalább 500 métert kibírjon az egész hóbelevanc, amíg eljutok a feltételezhető javítás helyszínére. Úgyhogy irány a bevásárlóközpont, kemény 3000 forint kiadása után pedig már a kocsinál is álltam, hogy működésre bírjam ezt az olcsó műanyagokból összepattintott, meglehetősen kevés bizalmat gerjesztő szerkezetet.

Az első pár percben teljesen reményvesztett voltam, mivel a gép a hangos berregés és az emiatt keletkező folyamatos ugrándozás mellett nem villantott semmi látványosat. Pár perc után azonban észrevehetővé vált, hogy szinte mérhető mennyiségű levegőt képes ténylegesen bepréselni a rákötött gumiabroncsba. Tíz perc alatt pedig már értékelhető 1.5 bar-ra fújta a lufit, amivel azért már legyőzhetőnek tűnt a gumisig tartó táv. Ezután eltettem pihenni a masinát, gyorsan leborítottam egy vödör vízzel a gumit, hogy lássam, hol ereszt, de nem találtam semmilyen buborékképződést. Kínomban levettem a szelepsapkát, és befújtam WD-40-nel a szelepbe. Meg is jelentek a kis piszkos buborékok! Úgyhogy másnap már konkrétumokkal tudtam odaállni a mesterhez, aki ingyen és bérmentve kicserélte a szeleptűt, azóta is feszesen és peckesen áll mind a négy kerekén a kis Fiat.

A hirdetésre először december közepén kaptam érdeklődőt, ráadásul egyből kettőt. Az egyikőjük kollégám barátjának testvére volt, Pestre költöznek, kéne valami szaladgálós ami olcsó, és az enyémnek jó a híre (csak volt valami haszna ennek az egész blognak :D ), de pár nap múlva kiderült, hogy a klíma hiánya miatt végül Góc kikerült a szórásból. Hanem a másik érdeklődő napokon keresztül telefonált, mikor tudná megnézni a kocsit, és semmi nem rettentette el, még az sem, hogy éppen szerelőnél volt a Fiat újabb átnézésre, illetve a fent említett o-gyűrű beszerelése miatt.

Jöttek az ünnepek is, nem akartam a hazamenetel előtt pár nappal eladni a kocsit, kényelmesebb mégiscsak 500 kilométert inkább autóval megtenni, mint vonattal, pláne ilyen vészterhes időkben. De az ünnepek lementek, visszajöttünk Pestre, úgyhogy újra felraktam az időközben lejárt hirdetést, amit meglátva a kolléga újra hívott, hogy mikor jöhetne. Megegyeztünk a hétvégében, ami előtt még azért a barátnőmmel felmentünk Kékestetőre a kis Fiattal, koponyám hátsó fertájában azzal a tudattal, hogy lehet, hogy ez lesz a legutolsó közös utunk.

Vasárnap még leugrottam a cuccokért, amiket a kocsiban hagytam, mobiltartó, szerelőkesztyű, motorolaj, szerszámosláda, hasonlók. Amikor a csomagtartót kipakoltam, még egyszer ránéztem a doblemezekre, és elég feltűnően meg voltak már rohadva. Szóval már nem csak a hátsó váznyúlvány rozsdás, de konkrétan a doblemezek belseje is úgy recseg, mint egy szelet Milka Waffelini. A jobb hátsó doblemezen pedig egy apró lyukat is felfedezhettem, amin keresztül kiláttam a kerékig. Enyhén levert a víz, hiszen így tudatosulhatott bennem, hogy ezt az autót nem fogom annyiért eladni, amennyiért hirdetem. Vagy talán sohasem. Kellemetlen ez egy olyan jármű esetében, amire elég sokat költöttem az elmúlt egy évben.

A barátnőm megkérdezte a megtekintés előtt egy órával, hogy minek örülnék jobban, ha eladnám az autót, vagy ha nem. Látta rajtam, hogy izgulok, be vagyok feszülve, mert mégiscsak egy hibás portékát árulok, még ha ezt a hirdetésben jeleztem is. Öreg kocsi, előfordulnak már ilyen korban a rozsdák, de lehet, hogy magasan van az ára. Nem tudtam neki válaszolni. Örülnék is, meg nem is. Örülnék, mert tudom, hogy még rengeteg pénzt rá lehetne locsolni, hogy igazán jó legyen, bár most már inkább csak szépészeti beavatkozások lennének rajta. Meg persze a tank cseréje, mert ugye, az is rozsdás. Ezen kívül viszont "csak" lakatolni kéne, meg némi festék sem ártana, főleg a csomagtérajtónak. De ezek mind olyan dolgok, amik a működését és használhatóságát nem befolyásolták, csak a vizsgaképességét és a rá szegeződő tekinteteket. Viszont nekem valami más kéne már, ami kényelmes hosszabb távon is, bőröndöt nem csak a hátsó ülésre tudunk pakolni, és nem durran be benne a jobb vádlim húsz perc vezetés után. És nem is örülnék, mert mégiscsak, lassan egy éve a tulajdonom, mindig mindenhova odaértem vele, bármikor menni kellett, elindult, megy, dudál, kanyarodik, megáll, világít (és már csak akkor, amikor én akarom), szóval teljesen használható lett, bár a félsz minden egyes indulásnál bennem van, ő nem szolgált rá a rettegésemre.

Végül kis késéssel megjött a srác egy szerelő pajtásával, megmutogattam a hibákat, rákérdeztek, hogy mi volt cserélve, amit készséggel elmeséltem, mentek vele bő 200 métert, majd csak és kizárólag annyit alkudtak az árból, hogy elmondhassuk, hogy nem a hirdetett áron vették meg. 299 ezerért volt meghirdetve, és 280-ért cserélt végül gazdát, igaz, hozzáadtam a nyári gumikat is, mert nem volt kedvem foglalkozni vele. A srác elmondta, hogy messze ez a legjobb autó amit láttak, még a hibáival együtt is. Korábban neki is volt már egy 900-asa, de most nagyon Sportingra vágyott, a Seicento viszont neki túl gömbölyű. Cinque-ból meg hát nem nagy a felhozatal, az enyémen kívül egy volt csak, de az reménytelennek tűnik már ránézésre is.

Így történt hát, hogy eladtam a Cinquecentót is. Hogy megbántam-e? Nehéz megmondani. Miután kezembe nyomták a pénzt, egész este elég letargikusan ültem a monitor előtt, nézegettem a régi képeket, mint a tinik szakítás után, és mi tagadás, szomorú voltam. Kis Góc elvitt minket csomószor haza meg vissza, jártunk vele a Balatonon, a Kékestetőn, hasznát vettük a home office éra alatt pakolásnál és bevásárlásnál, rengeteget mentünk vele. A 9 hónap alatt, amíg nálam volt, több mint 4000 kilométert tekertem bele, ami nem tűnik soknak, de azért ezzel az autóval nem is volt kevés.

De be kell látni, hiába szónokoltam amellett, hogy mindenkinek ilyennel kéne járni, és jobb lenne a világ, önnön magamat köptem pofán azzal, hogy rájöttem, nem arra való, amire nekem egy autó kell, és ezért tettem is. Többnyire hazajártunk a kocsival, és 500 kilométer autópálya nem a Cinque terepe. Folyamatosan féltem, hogy eltaposnak, és a 100-as tempó csak arra volt jó, hogy a kamionokat nagy nehezen megelőzzem, de utána én voltam a következő akadály minden autobahn-felhasználó szemében. Azt még most is tartom, hogy ha az ember főként csak városban használ autót, tényleg megmentené az emberiséget (vagy legalábbis későbbre tolná a kihalását), ha ilyen apró autókkal járna, mert az esetek 80-90%-ában nem kell ennél több. Én viszont pont nem városban használtam, a pályázáshoz viszont több kell mégiscsak, legalább erőben, de egy kicsit méretben is. Ha lenne annyi pénzem, hogy két autót egyszerre tartsak fent, megtartottam volna, bizonyisten. Így azonban mennie kellett. És megszakad érte a szívem. Nem is szerelem volt ő nekem, hanem bajtárs. Mint egy jó kutya, aki mindig, engedelmesen tette a dolgát.

Nem tudom, mi lesz helyette. A jelenlegi használatutó-piac teljesen rottyon van, még a bontószökevény rozsdahalmokat is szinte aranyáron mérik. Ráadásul a vírushelyzet miatt Pesten kívül nem is nézek autót, nincs kedvem tömegközlekedéssel sehova sem utazni. Amennyi oltásellenes vírustagadó van mostanság, bármelyik út oroszrulettel egyenlő. Előbb-utóbb azonban kelleni fog egy olcsó autó, mert ha vége lesz a HO-karanténnak, a munkába járáshoz most már elengedhetetlen lesz számomra. Ezen okokból is látszik, hogy egy idióta vagyok: nem kellett volna eladni, és megúszok egy csomó problémát. Vagy legalább nem most. De nem, muszáj volt, és ezt úgysem érti meg senki. Még én sem.

Hogy mi lesz helyette, az még a jövő zenéje. Egy biztos: ha kiderül, itt tuti megjelenik :D Hogy ne maradj le a soron következő kalandokról, kövess Facebook-on, illetve most már Instagram-on is (!), valamint csatlakozz a csoportunkba is!