A vírushelyzet és a tél csodás együttállásának köszönhetően senki nem hozza ki szívesen a játszós autót, nem nagyon van fotó vagy cikk alapanyag, így két átgördülő ördögszekér és ciripelés hang között elmélázok néha, miről kéne tartalmat gyártani a nagyérdeműnek.
Martin hívta fel rá a figyelmem, hogy igazából egy személlyel kéne csak egyeztetni, és ha nem mutatom súlyos skizofrénia jelét, ez még egyszerű is lesz. Édesapámnak hála volt jó pár motor és bringa a családban, előfordult köztük sok különleges gép is, öreg Honda Shadow patika állapotban, 20 éves Aprilia Red Rose, amit hamvaiból élesztettünk újjá egy fanatikus és profi ismerős szerelő segítségével, miután hatvannal telibe vertem az elém forduló Nissan Micrát… De ez egy másik történet (remélem meg lesznek írva :D - a szerk.). Most a számomra legkedvesebb vasdarabról lesz szó. Egy 1986-os Csepel Csillag Camping. Azt nagyon sajnálom, hogy több képem nincs, de a jelenlegi állapotáról mindent ide pakolok.
Furcsa módon nem tudom megmondani, mikor kattant át az a bizonyos kapcsoló a fejemben „evidens, hogy a nyári konyhában van” állásról a „de szép, újítsuk fel” oldalra, de hihetetlenül örülök, hogy megtörtént. Megvan hozzá az eredeti gyerekülés, amiben nagyapám még a nővérem és engem is hordott haza az oviból, eredendően pedig apa vette diákmunkából összespórolt pénzen, szóval mondhatjuk, hogy a családból mindent látott a gép. Lekerült a nyaralóba, néha elszaladtunk vele boltba, esetleg a Tisza-partig, állapota közben rohamosan elkezdett romlani, a párás helyen néhány alkatrészét megrágta a rozsda. Mókásabb emlék, hogy még amikor azt hittem, profin tudok biciklizni, kihúztam egykerékre egyszer, majd mivel kevés volt a lendület, második próbálkozásra nagyobbat rántottam rajta, amit a régi ékes kormányszár, a helyéről kicsúszva egy homlokon veréssel hálált meg, én meg persze a kormány nélkül maradt bringán akkorát firkáltam, mint az ólajtó.
Egyszer apával úgy döntöttünk, kicsit rendbe rakjuk. A „kicsit” itt végül a fémig bontást jelentette és elszabadult a projekt. Mindent darabjaira, a váz mehetett homokfújásra, fényezésre, addig foglalkoztunk mással, ameddig visszakapta eredeti "óarany" színét új kiadásban. A kontrás agy mindenre alkalmas volt, csak épp megállásra nem és igazából ez jelentette a legnagyobb problémát. Vettünk másikat, kibontva borzasztó gagyinak tűnt, így arra a döntésre jutottunk, újítsuk fel a régit. Ha valaki szedett már szét kontrás agyat, ami 30 éve ropog a helyén, az tudja, mit jelent férfiasan sírni…
Persze azóta bringákból élek, nem jelentene gondot, de akkor bizony erősen ócsároltuk annak a bizonyos feljebbvalónak hímvesszejét. DE! Az agy kész lett, azóta is szépen gurul, a kontrás fék úgy harapja belülről a fékfelületet, mint hülyegyerek a száraz kiflit, kicsit kevesebb zsírt mondjuk rakhattunk volna bele, azóta is néha le kell törölni amit kipréselnek a golyók, de na… Inkább több, mint kevesebb.
Visszaért a váz a fényezőtől. Áll ledobva, néztük a földön… Egyszerűen gyönyörű volt. A nyíregyházi MarcziDekortól kapott olyan matricákat, ami tökéletes mása az eredetinek. Annyira örültünk, hogy elkezdtük azonnal összerakni, bár utólag kiderült, várhattunk volna még, mert a friss fényt azonnal felgyűrte minden lazábban érintkező alkatrész. Ez legyen a legnagyobb baj…
Preventes krómtisztítóval napokig dörzsölgettünk felváltva minden fémes felületet, aminek meg is lett az eredménye. Eltekintve néhány rozsdafolttól, csillog-villog minden. A dinamót… Na, azt kikötöttük. A francnak sem volt már kedve tornádó erejű szembeszélnek megfelelő ellenállásban tekerni pár pislákoló izzó kedvéért, így kis kompromisszummal elemes lámpák kerültek fel a gépezetre. A kő egyszerű elektronika eredménye egyébként az volt, hogy előtte nagyobb lejtőn simán kipukkantotta az izzót a dinamó.
A régi gumifelületre fogó fék is kikerült a rendszerből, és mivel pedálból sem lehetett már autentikus darabot találni, ami nem hullik szét menet közben, maradt egy kicsit modernebb. Minden más a gyári, és azóta is teszi a dolgát. Még mindig előveszem egy-egy tekerésre azóta is. Semmihez nem lehet hasonlítani. Ha tehetitek, szerezzetek egyet. Akár csak egy próbakörre is, mivel tényleg semmihez nem hasonlítható vagy akár leírható élmény ez a kis húszas kerekek ellenére is stabil suhanás. És ne az áruházi gagyit… Ezt… Az igazi vérbeli Csepel Kempinget. Garantálom, hogy mindenki autójába befér!
Hogy ne maradj le a soron következő kalandokról, kövess Facebook-on, illetve most már Instagram-on is (!), valamint csatlakozz a csoportunkba is!
