Fotógrafirka : Fiat 127 0.9 (1973)

Részemről kezd izgalmassá válni a dolog, igazi kuriózumot fotózok ma! Hahu-n láttam az autót, kivételesen úgy döntöttem, nem várom a jelentkezést, keresek magamnak modellt! És így lett Zsolt 1973-as Fiat 127-ese lencsevégen! 

Egy garázshoz érkezem. Amikor bújok be, azonnal a szemem elé tárul a fehér gyöngyszem és büszkén mutatja Zsolt, hogy mit művel a garázsban. Egy korai AMG Merci kibontva, egy régi kabrió 3-as BMW járkálósnak, na meg a Fiat, ami úgy húzza a szemem minden irányból, mint a bagolynak, amikor fixál. Lehet bármerre fordítani a testem, fejjel mindig oda mutatok, annyira hihetetlen aurája van ennek az olasz masinának. Előre nyílik a géptető! Lányos zavaromban, amikor kézbe kapom a hidegindító sprayt, hogy felkeltsük álmából a leányzót, nézek, hogy hova fújjam, mintha nem lenne teljesen nyilvánvaló a motor közepén tátongó karburátor. Jó, na. Még csak elméletben csináltam ilyet, eddig beértem „parasztabb” módszerekkel. Nem baj. Belejövünk!

Az autóban igyekszem mindent megtudni az egyébként nem alacsony Zsolttól, akit mégis el tud nyelni ez a piciny jármű. Na de mégis, ennyire hobbi a szerelés, hogy egyszerre három autó? „Inkább 30.” jön a több mint meglepő válasz. Csak mindegyik más cimboránál tárolva, hogy használatban legyenek. Az autó arra van, nem arra, hogy valahol álljon, mert akkor megförmednek. És mennyire egyet kell, hogy értsek! Tovább beszélgetve kiderül, fogunk még találkozni, rengeteg autót sorol a palettáról, amitől elindul a nyálelválasztásom, mind 1995 előttről, merthogy „az az autó”. Ha ez mind nem lenne elég, elektromos vasakat is építenek. Lada, 911, Bogár… Belőlük lesz a jövő autója.

Nade! Autó indul, megyünk a helyszínre és átjár az életérzés. A szagok, illatok, a fémes zörgések, a 903 cm³ motor nyersen átadott 46 lóereje. Padlógázra durcás hörgéssel és meglepő lendülettel reagál, persze ha mindenképp adatot kell írni, akkor a „0-100 : létezik” sor kerül a műszaki adatlapba bármilyen szám helyett, de akkor is élmény. A szám körbeér a fejemen, annyira vigyorgok benne ülve! Ilyet tényleg nem tud semmilyen autó '95 utánról. Apropó évjárat. 1973-ban gördült le a sorról. 47 éve szolgál és teszi a dolgát, illetve fogja is még tenni, valószínűleg még ugyanennyi ideig. Azon kívül, hogy okkal ismeri a sofőr, hogy lehet különösebb gyorsítás, lassítás nélkül átmenni a városon, semmi jel nem utal arra, hogy nehezebb vezetni, mint bármi mást.

Itt tévedtem. Izommemóriával működtethető az autó, ugyanis a kulissza nélküli váltón, amin egyébként is nevetségesen hosszú a váltóút, pontosan tudni kell, hol rejtőznek a fokozatok, a fékezéshez pedig át kell vasalni a pedált a padlólemezen. Ezen kívül egyébként tényleg könnyű volt vezetni!

A hangok a legérdekesebbek. Vannak zörgések, de nem zavarnak, mint egy új autóban, pedig minden hülyeséget képes vagyok meghallani. Nem műanyag zörög, hanem fém, üveg és fa. Szinte él minden alkatrész.

Valaha egyébként az autó bilikék volt, amiről árulkodik néhány nehezen elérhető belső szeglet, de valljuk be, ez a fehér sokkal menőbb. Nagyon egyszerű autóról beszélünk, a fűtésrendszer ajtajait a műszerfal alatt kézzel lehet lenyitni, szinte szétszakad a retró feelingtől, az apró patinák pedig teljessé teszik az egészet.

És még egy módosítás. Zsolt vigyorogva veszi elő a kulcsot, nyom egy gombot, és kattan a centrálzár. Több mint zseniális, valószínűleg a legkomplexebb rendszer egyébként az egész autóban. Minden gépbe tesz valami finomságot, ami nem oda illik, de csak az avatott szem veszi észre.

Eszméletlenül tetszik. Szükségmegoldások persze előfordulnak, mint a fakockával lezárt elefántfül ablakok. Kívánom nektek, hogy legyen lehetőségetek vezetni egy ilyet, még ha csak rövid távra is.

A világ legboldogabb emberévé fogja tenni azt aki, megveszi, ugyanis eladó, használtautón ha rákerestek a Fiat 127-re Nyíregyházán, azonnal kidobja. Ha a további képeket is szeretnéd megfürkészni, ajánljuk a MovingPartsMachinery Facebook-oldalát és az Instagramját is, ha pedig rólunk nem szeretnél lemaradni, kövess Facebook-on, illetve most már Instagram-on is, valamint csatlakozz a csoportunkba !

Fotógrafirka : Ford Focus ST (2005)

Bálint barátom szenvedélye a fotózás. Nemrégiben jelentkezett nálam, hogy szívesen készítene fotókat autókról, ha tudok jelentkezőket, bátran küldjem hozzá. Én pedig igyekeztem meggyőzni arról, hogy ha ideje engedi, írjon is ezekről a járgányokról, aminek az első kézzelfogható eredményét olvashatjátok most.

Miután a fotózás az utóbbi időkben kimerült pár hobbiból ellőtt vadfotóban, a mechanofíliám pedig a melóhelyen két bringaalkatrész közé beszorulva majszolt egy félig megrágott korpovit kekszet, nem voltak túl jó kilátások a fotós szettem számára. Az Olympus OM-D E-M10 mkII nem egészen bírta a rendszeres használatot, főkijelző-szalagkábel kuka… Foglalkozzon vele, akinek van kedve meg szalagkábelgyára… Kisszívem használja a gépet a kajás blogjához, legalább nem porosodik, ő örül neki. Néha-néha azért ámulattal néztem, mit művel Martin a diorámáival (ha lesz időm és érdeklődés, lehet, hogy ezt is bemutatom majd - a szerk.). Az azért megdobogtatta a szívem, de én nem vettem rá magam, hogy ilyet csináljak.

Valamelyik este feldobott a fácsé egy hirdetést. EOS 40D váz eladó… Az összeg vicc, nézem, hogy miért lehet ez. Nekem 60D volt egy időben, bántam is, hogy eladtam rendesen. Nade miért ilyen olcsó?Hát ez „csak TÍZ megapixel!!”. Nekem, aki még filmre is fotózott egy időben, több sem kellett, ráadásul kb. 500 méterre lakott a srác, aki árulta. Rendeltem hozzá pár utángyártott akksit, egy erős CF kártyát… Drágább volt majdnem, mint a gép… Régi Helios, Pentax objektíveket portoltam rá, és mehetett a móka. Annyira élveztem azonnal a sallang- és hightechmentes fotózást, hogy gyorsan mellécsaptam egy szintén vicc áron megvásárolt Tamron 17-50 f2.8-ast, ami az aszferikus lencséivel és pusztán azzal, hogy anno a veséjüket adták el az emberek egy ilyenért, zseniális bolt volt…

Így raktam össze egy szettet, ami egy polárszűrővel megtoldva született autófotós masina lett…volna 10 éve. Vagy most is? Próbáljuk ki… Fotóztam én már Merciket, Mazdákat, Audikat, meg a mostani csatakancámat, a negyedik generációs CR-V-met is. Menni fog akkor mással is.

Kinek van az ismerősi körben fotóérett autója? Mindenki messze van… Vagy mégsem? Heni! Narancssárga Ford Focus ST! Hibátlan lesz! Nem is lehetne jobb! Időpont megbeszélve, persze az időjárás gyalázat, de megoldjuk.

A Ford a második generációs Focusból 2005-től kezdte gyártani az ST verziót. Ez volt a csúcs, amíg az háromszáz lóerő felett RS változat meg nem érkezett. Tekintve, hogy ebben a korszakában a Ford még össze volt fonódva a Volvo-val, az ST-be is az általuk fejlesztett öthengeres 2.5 literes motor került. Ez egész jó selling pointnak tűnt abban az időszakban, amikor a konkurensek, mint a VW Golf GTI, Mégane RS, Astra OPC, Mazda 3 MPS mind négyhengeres erőforrásokkal szökkentek a piacra. Részemről csak annyit tudok nyilatkozni, hogy ha patent hot hatch létrehozása volt a feladat, a Ford ötös dolgozatot csapott az asztalra. Csak azért nem merek csillagos ötöst adni, mert a konkurenseket még nem vezettem. (Itt ragadnám meg az alkalmat ahhoz, hogy bejelentsem, hogy ha valaki meg szeretné mutatni a sajátját, megnyugatom, nem ugranék el a lehetőség elől :D )

Feszes, morgós, de külcsínre mégis játékos autó érkezik, mosolygós büszke sofőrjével együtt. Irány a helyszín, közben faggatózom. A férje a mester, versenyre készít autókat, családban is van pár, pilóta is, ha adja a lehetőség. Minden benzinvérű álma, amit csinál. Heni amilyen egy ügyes fodrász, úgy fogja az autót is, nem kell félteni, amikor kacagva mutatja milyen eszméletlenül harap a 270 lőerő és 420Nm az aszfaltba.

A stabilitást, és azt, hogy a magyar utak minden árnyalatát kibírja, Bilstein futómű biztosítja. Gyári 5 hengeres 2521cm³ motor egy turbóval meg lett toldva, gyári 6 sebességes váltó, 19-es kerekek… És meg is van minden, amire szükség lehet.

Elhangzott egy kérdés… „Kipróbálod?” Kicsit azért visszafogtam magam, hogy ne ugorjak ki a bőrömből. Nanáhogy! Egyesbe nem mindig van értelme berakni, csak ha nem taposod meg, gyakorlatilag kettőből úgy indul meg, mintha az lenne az alap. Mókás… A Pirellik nagyon szeretnének kapaszkodni, de az a helyzet, hogy még negyedikben sem mindig tudnak enyhén nedves úton, olyan erő szalad végig a motortól feléjük. A turbó folyamatosan fúj, és akkora elemi krafthoz segíti hozzá ezt az alapvetően kicsi autót, hogy szavakba önteni nem lehet. közel sem tudom addig forgatni ameddig szeretné, mert arra egyrészt Autobahn kéne, másrészt bátorság és tudás. De legalább egy rendes pálya. Minden váltásnál újra áll minden szőrszál a karomon. Tisztelek minden autót és nem nyomom ki a szemét, de egész úton azt éreztem, mintha bökdösne, hogy „Tedd már le a lábad”. Némileg ijesztő. De látva, hogy a gazdája hogy kezeli, jó helyen van. 

Remélem lesz még szerencsém az autóparkjuk többi tagjával is találkozni. Egy élmény volt.

Ha Bálint további képeit is szeretnéd megsasolni, ajánljuk a Facebook-oldalát és az Instagramját is, ha pedig rólunk nem szeretnél lemaradni, kövess Facebook-on, illetve most már Instagram-on is, valamint csatlakozz a csoportunkba !