Kifutó : Öcsém pólója - Volkswagen Polo III Classic 1.4 60 Sportline

Tökéletes lótifutizós első autó, vagy olajszipákoló pénznyelő? A harmadik generációs Polóról sokan mondanak sokmindent, hiszen rengeteg fogyott belőle, manapság pedig elérhető árban van kezdő autót keresőknek. Öcsémnek köszönhetően pedig most én is kipróbálhattam egyet. Kifutó című sorozatunkban olcsó használt autókat mutatunk be a Rohadt Küszöbön!

Akiknek van testvére, ráadásul azonos nemű, azok találkozhattak már azzal a jelenséggel, amikor az idősebb gyerektől megörökli a fiatalabb a ruházati termékeket. Egy családon belül jól működő költségcsökkentő módszer ez: a fiatalabbra, ha megvan a megfelelő korkülönbség, nagyobb gondok nélkül át lehet ruházni a pólókat, nadrágot, anorákot, kantáros farmert, kiskutyás pulóvert, tesicuccot, kesztyűt, satöbbit, amit a nagyobbik már kinőtt, és nem semmisített meg, szakított szét, játszott rojtosra, hagyott rajta ki nem mosható és máshogy sem eltávolítható foltokat a használat ideje alatt. A kisebb testvérek viszont így ritkán jutottak vadiúj cuccokhoz, többnyire abban az addigra már erősen szétmosott ruhában feszíthettek, amit bátyjuk/nővérük újkorától hordhatott, az ő bőrük ihatta be az elviselhetetlen szagú kínai vegyszerek és ragasztók semmihez sem hasonlítható, skálás aromáit.

Így volt ez nálunk is egy jó ideig, minden kinőtt cuccomat az öcsém kapta meg, amíg azok még használhatóak maradtak. Ez egészen addig a pontig tartott az életünkben, amíg én meg nem álltam a növekedésben, és előzött meg végül a "kis" testvérem, mert mostanság ez az irány már megfordult kettőnk között: néha én hordom el az ő ruházati cikkeit, minden olyan nadrágot vagy pólót, amit kihízott, vagy egyszerűen csak túl kicsi méretben rendelt meg mondjuk magának, és hogy ne menjen kárba, csak pocsékba, inkább nekem ajándékozza. Valahogy így juthattam el ahhoz a ponthoz is, hogy a legnagyobb Polóját fel-, illetve hát kipróbálhassam. Egy Volkswagen Polót.

Jóöcsém is eljutott addig a pontig az életben, hogy most már az egyetem mellett dolgozni sem ártana, nehogy úgy lépjen ki a munkaerőpiacra tanulmányai elvégzése után, hogy valójában semmilyen, vagy nullához konvergáló tapasztalata legyen. Hamar rá kellett azonban jönnie, hogy a megfelelő, és szakmailag is passzoló munkához több kilométert kell majd megtennie, mint amennyit agglomerációs tömegközlekedéssel érdemes és kényelmes. Mit volt mit tenni, autó után kellett nézni. Emlékeim szerint nem keresett sokáig, és nem is túl széles körben, egy kedves barátja ugyanis jelezte, hogy épp eladóvá válik a szeretett és dédelgetett Polo Classic Sedanja, benne kevesebb, mint százezer (!) kilométerrel.

Kanyarodjunk egy kicsit a típus felé. A 6N kódjelű, harmadik generációs Polót a Volkswagen 1994-ben dobta piacra, amivel a 86C kódjelű vakarcsot váltották, amilyet egyszer régen még majdnem én is vettem GT verzióban, de ez egy másik sztori. A 6N Polónak először a típus történetében szintén Polo néven futott már a három- és ötajtós változatokon kívül szedán és kombi változata is, ezek minimálisan más arcot is kaptak, mint a csapott hátú verziók. Ha ez nem lett volna elég, az angol szakzsargonban csak "shitload"-ként jelölt mennyiségű motorral árulták. Öt különféle benzinmotor hét variánsa mellett háromféle méretű dízel blokkot is képesek voltak az orrába beépíteni. A benzinesek teljesítménye a 45 lóerős egyliterestől a 100 lóerős egyhatosig terjedt, ha nem vesszük ide a 120 lovas GTi verziót. Dízelből a legkisebb 1.4 literes háromhengerestől az 1.9-es TDI-ig terjedt a skála, ez utóbbit talán még az is ismeri, aki nem igazán érdeklődik az autók felől, annyi más típusába is bekerült a VW-nek.

Olyan autók vetélytársaként dobták a piacra, mint az Opel Corsa, Peugeot 306, Renault Clio vagy a Ford Fiesta, igaz, ezeknél valamivel feljebb is árazták őket, így a legtöbb mai használtpiacos Polo híján van a legtöbb extrának. Ha nem lett volna elég az a több millió darab, amit előállítottak belőle, kapható volt még Seat Ibiza és Cordoba néven is, sőt, utóbbiból készítettek kétajtós coupe kivitelt. 1999-ben kapott egy visszafogott modelfrissítést, és ezzel el is húzta 2003-ig, amikor is a csapott hátú verzió átadta a helyét a pápaszemes negyedik generációnak, de a szedán még Classic néven továbbra is gyártásban volt két évig. Na, egy ilyen Classic került öcsém tulajdonába is, 1.4 literes, 60 lovas benzinmotorral.

Testvérkémnek kicsit több esze volt, mint nekem, amikor autóvásárlásra terelődött a téma, úgyhogy először elvitte autószerelőhöz átnézetni a kocsit, ahol végülis nem találtak semmi égbekiáltó hibát, és megnyugtatták, hogy vételi szándékai helyénvalók. Nem rohadt sehol a kocsi, bár van egy-két apróbb gyanús pont, de alul és az íveken teljesen tiszta. Az előző tulaj az átadás előtt megejtette a vezérléscserét, olajcseréket, egyéb nagyszervizes tételeket, nagyjából 300 ezer forintot költött rá az elmúlt egy évben, és ugyanennyiért is kínálta eladásra, baráti áron. Én is csak ilyen barátokat kívánnék magamnak.

Bevallom őszintén, az én radaromra autóvásárlások során sose került fel a 6N Polo. Számomra egyáltalán nem érdekes a forma, és a típus sem különösebben, a szedán változat meg nekem kifejezetten csúnyára sikerült, a kissé lapos orral, de égbe emelt seggével. Úgy érzem, hogy a Renault Thalia innen leste az instrukciókat egy törökszedán formához, csak az egyik szeme csukva lehetett a tervezőnek, így sikerülhetett még ennél is rondábbra. A 6N Polo Classic formája alapvetően nem bántóan csúnya, inkább csak jellegtelen, bár az is igaz, hogy évtizedek óta ez a jellemző a Volkswagen tervezőrészlegének szemléletére. Az Arteonon kívül formailag kívánatos VW nem nagyon került ki a gyárszalagokról az utóbbi jó harminc évben. Talán csak a Scirocco. Egy kicsit úgy érzem, elkalandoztam.

A Volkswageneknek viszont a formai jellegtelenséget ellensúlyozandó, általában van egy egész jó adujuk, pláne ezeknek a régebbieknek: megbízhatóak. Sajnos ez a modell speciel pont nem erről volt híres, de mivel rengeteg készült belőle, ha valami kéne hozzá, hát az lesz. Minden kopófogyó alkatrészből van rengeteg, és viszonylag jó árakon. Bár nem néztem szét direkt emiatt a közeli bontókban, de látatlanban mernék fogadni, hogy ha bármilyen karosszériaelem kéne, azt is játszi könnyedséggel lehet találni majd.

Az autót körbejárva azért látszik, hogy nem szalonállapotnak örvend már a kis Polo. Itt-ott válik már le róla a lakk, elég foltosak a sárvédőelemek, minél tovább nézegeti az ember, annál kevésbé szép látvány, de hát nem az a cél, hogy szép legyen, hanem az, hogy használható, és úgy tűnik, ez utóbbi kritériumnak teljes mértékben eleget tesz. A belső térben minden kézre esik, az ülések kényelmesek, ki tudom nyújtani a lábam, egész otthonosan érzem magam. Az ajtó halk, de jólesően tömör puffanással csukódik be, az én autóimra jellemző pléhdobozszerű csattanásnak nyoma sincs. Hátra ugyan kissé nehezen látok ki, a szedán forma miatt nem teljesen érzem, hogy hol ér véget az autó.

A motor beindításakor érdekes hangok csapják meg a hallószervemet. Egyrészt elég jól kifülelhető, hogy a ventilátor csapágyazása már a végét járja, elég halk, de magas frekvenciájú sípolás emelkedik ki a motorzajok közül.  Másrészt indítás után viszonylag nehezen találja meg az alapjáratot a blokk, az előző tulaj szerint hidegen jellemző pár percig a háromhengerezes, nem igazán szereti a télies időjárást, de amint bemelegszik, már nincs probléma vele. Öcsém jelezte, hogy előfordul, hogy nehezen indul be a kocsi, később kiderült, hogy a gyári immobilizer csatlakozójának visszadugása után ez utóbbi probléma eltűnt, az indítás utáni alapjárat is kisimult valamelyest.

Menet közben az tűnt fel, hogy - legalábbis a saját autóimhoz képest - valójában mennyire csendes az utastér, akár még nagyobb tempónál is. A 60 lóerős 1.4-es blokkról a pőre adatok alapján is látszik, hogy nem egy erőgép, ennek ellenére nincs különösebb gondja az autópálya-tempó elérésével, ha megadjuk neki a szükséges időt, de még ekkor is, miközben a motor 3500-4000 körül pörög, az utastérben különösebb nehézségek nélkül tudunk beszélgetni. 

Emellett érdemes lehet megjegyezni, hogy ezzel a blokkal egész jól fogyaszt a kis Polo, papíron 6-7 liter körül mozoghat a vegyes felhasználási l/100km fogyasztás, de öcsi mesélt már olyanról, hogy ezt 5,5 liter köré le tudta vinni. Még a hátsó üléseken is utazhattam (és aludhattam is), és bár kissé furcsának találtam, hogy ide már nem jutottak fejtámlák (kétezres évek elején a csak extraként adott hátsó fejtámlák bevett dolognak számítottak), alapvetően kényelmesnek találtam a helyet, nem panaszkodhatok a fej- és lábtér hiányára. 

A 455 literes csomagtartó mindenre elég, amire egy egyetemista használhatja, és bár komplett hűtőt nyilvánvalóan nem tud elnyelni jellegéből adódóan, az otthonról édesanyai szeretettel előállított mentőcsomagok úgy tudnak elveszni a nehezen megközelíthető éterben, hogy az ember néha kénytelen teljes egészében bemászni, hogy elérje a leghátsó sarkokba eltévedő, dobozolt töltött káposztákat. Öcsém letesztelte, tényleg helyet tud foglalni egy 180 centis ember az üregben, különösebb probléma nélkül, már ha nem klausztrofóbiás.

Az egyetlen pont, ahol az autó kimondottan nem tetszett, és úgy is éreztem, hogy emiatt nem érte meg az árát, az a váltó. Rövid ideig vezethettem ugyan az autót, de a legtöbbet félelemben tölthettem el, ugyanis a váltókarnak semmilyen visszajelzése nem volt arról, hogy most betaláltam-e a fokozatba, vagy sem. Mintha kikopott volna a teljes kulissza, úgy kavartam a málnalekvárt a szerkezetben. Emiatt a kuplungot se kezelhettem megfelelő magabiztossággal, bár ott is feltűnt, hogy mintha bizonytalan lenne kissé a fogáspontja. Eközben azonban kézzel kénytelen voltam a váltókart a helyén tartani, mert minden nagyobb gyorsításra képes volt centiket táncolni a kezem alatt, úgyhogy azon aggódtam, vajon kiugrik-e a helyéről menet közben üresbe. Egy mechanikailag rendben lévő váltóval nyilvánvalóan teljesen más lett volna az élmény, így azonban nehéz megmondani, hogy maga a szerkezet alapvetően mennyire kellemes, és mennyire jó partner a mindennapi felhasználás során.

Jelenlegi gazdája a szokványos vétel utáni tételek cseréjén kívül nem sokat költött rá az autóra egyelőre. Egyedül a törött jobb első indexbúra cseréje volt plusz kiadás, de erre sem mondhatjuk, hogy rejtett hiba lett volna, ráadásul pár ezer forintból orvosolva lett. Szerencsére az ilyen öreg járműnek még megvan az az előnye, hogy a szűrőket és az olajat a tulaj megfelelő körülmények között képes önnönmagának kicserélni, talán csak a légszűrő megrendelésénél okozott fejtörést, hogy két különböző cikkszám is meg van adva a típushoz, amik ráadásul különböző alakúak is, de nem volt egyértelmű, hogy mindkettő is van az összes típusban, vagy ez egy facelift előtt-után helyzet.

A Volkswagen Polo Classic titkos tipp lehet a párszázezerből lótifutis autót venni akaró embereknek. Első autónak ideális, rengeteg darabot találni belőle a használtautó piacon, mindenféle motor- és kaszniváltozattal. Figyelni kell azonban a rohadásra: a sárvédőívek, ajtók aljai, küszöbök erőszeretettel rozsdásodtak. Negatívumként lehet még megemlíteni, hogy ezek a harmadik generációs Polók nem álltak jó hírben megbízhatóság tekintetében. Az erőátvitelben gyakori a kuplungbowden-szakadás, és ami még rosszabb, a váltóolaj-szivárgás. Ha ez túl messzire megy, az a váltó ötös fokozatához tartozó csapágyának tönkremeneteléhez vezethet, ami már nem nevezhető mókásnak. 

Nem tipikus Polo 6N betegség, de elromolhat a hőmérséklet jeladó, a motor így nem kap elég dús keveréket, ettől pedig hidegen nehezen indulhat. Ismerős tünet? Emellett az elektromos rendszerek is megbolondulhatnak: gyakorta fordulnak elő hibák az elektromos ablakokkal, kellemetlenebb eset lehet azonban, ha az indításgátló vagy a gyújtás kezd el az érzelmeinkkel játszva előjel nélkül tönkre menni. Arról már ne is beszéljünk, hogy sok tulajdonos panaszkodott arra, hogy idővel mennyire elengedik magukat a belső térben a műanyagok, borítások, satöbbik, folyamatos csörgést, zengés-bongást előidézve ezzel.

Pozitív azonban, hogy bár drágább volt konkurenseinél, az anyagot nem spórolták ki belőle, így biztonságosabb volt a kor hasonló kisautóinál. A rugózás kényelmes, a zajcsillapítás kategóriában átlagon felüli, a futómű pedig stabil, a fékek és a féltengelycsuklók jól bírják a nehezebb körülményeket is. Látszik is a piaci árazáson: míg jobb állapotú Fiestát vagy Corsát lehet kapni már 250-300 ezer körül, igazán patika MK3-as Polót inkább félmillió körül érdemes keresni. Azonban ha nem kell a szépség, csak a stabilitás, akkor már az előbbiekhez hasonló árakon is elcsíphetünk rozsdamentes Polókat. Kezdem azt érezni, hogy öcsém valójában nem is csinált rossz bizniszt ezzel a vétellel. Csak balesetmentes közlekedést tudok hozzá kívánni! :)

Hogy ne maradj le a soron következő kalandokról, kövess Facebook-on, illetve most már Instagram-on is (!), valamint csatlakozz a csoportunkba is!