Július végére - ahogy az előző cikk végén is belengettem - egy egész hosszú nyaralás-sorozat lett betervezve. A plán Szemere-Budapest-Vonyarcvashegy-Budapest volt, nettó 1000 kilométer. Vegyes borzongással töltött el minden egyes nap, amivel közelebb kerültünk a starthoz.
A Szemerére való indulás előtt még megálltunk Gödöllőn, hogy bevárjuk öcséméket, akik egy Polo Classic-kal jöttek (cikk később). Itt még erősen rezgett a léc, hogy vajon hány autóval megyünk, tekintve, hogy a Cinque-t nemrég kaptam vissza a szerelőtől, gyanús mechanikus zajok kíséretében, míg a Polóban elfértünk volna négyen, tehát lejuthatnánk gond nélkül. Plusz egy a mellette rubrikában, hogy így enyhe másnaposság esetén a visszaúton nem nekem kéne szenvednem, mert a hátsó ülésen durmolhatnék. Idő-összeegyeztetési különbségek miatt azonban az utolsó utáni pillanatban úgy döntöttünk, hogy két kocsival megyünk le.
Hozzá kell tennem, hogy az év egyik legnagyobb zuhéja is akkor jött, ez időtájt történt, hogy a fél Balaton víz alá került, falvak mosódtak el, autók merültek tetőig, pincék teltek meg, többen váltak otthontalanná. Ezek mellett szinte eltörpül az, hogy nekünk csak annyi maradt meg, hogy 15 méter alatt (a koli bejáratától a kocsiig) gatyáig áztunk, majd a bepárásodott ablakok miatt vakon vezettünk métereket. Gödöllőn sem volt ám szép az időjárás, egész végig a kivezető úton, az autópálya felé tartva csak azt néztem, milyen durva vízátfolyások vannak a betonon. Minden szembejövő busz szügyig csapott minket, markoltam is a kormányt, mint kezdő örömlány a... joystickot.
Öcsémmel megbeszéltük, hogy én megyek elől, ha lerohadnék, akkor még el tudjanak húzni probléma nélkül. Látszik, mennyire bízok még a technikában. Hamar lefagyott az arcáról a mosoly, mikor mondtam, hogy 110-es utazótempót célzunk meg maximum, mert afelett eléggé instabillá válik a szerkezet. Nem volt boldog. Ahogy a vezetési stílusomtól sem, mert a megfelelő követési távolság betartása miatt néha már egész korán belső sávba húzódtam egy-egy kamion előzéséhez, ami így gyakran a sor mögöttem való feltorlódásához és kisebb-nagyobb elégedetlenségekhez vezetett bizonyos BMW-sek körében. Már lejöttünk az M3-ról és vígan tartottunk az M30-ason Miskolc felé, amikor egy pisiszünetnél öcsém szólt, hogy bájdövéj a jobb első fényszóróm Gödöllő óta nem világít, bug-e ez, vagy feature. Nem voltam boldog.
Viszonylag gondtalanul, nagyjából három órányi autózás után megérkeztünk az úticélhoz, ahol én kicsit voltam csak ideges, hátha megint komolyabb komplikáció van az elektromossággal. Nyaralásunk másnapján azért néhány gin-tonic idegi alapú elfogyasztása után nekiálltam kiszedni a fényszórót, ami először kissé komplikáltnak tűnt ahhoz képest, mint amit vártam, de némi apai és keresztapai segítséggel végül megtörtént a kiemelés. Szerencsére tényleg csak az izzóban szakadt el a cérna, az új helyrerakásával máris felpislant a lámpás. Visszaszerelésnél is adódott néhány, figyelmetlenségből adódó probléma: nem voltam elég erős ahhoz, hogy visszahúzzam az indexbura rögzítőrugóját a lámpatesthez, majd miután jóatyám megtette ezt (egy fura reccsenéssel kísérve), vettem észre, hogy egy csatlakozót elfelejtettem visszadugni (ez a fényszóró magasságállító motorjáé volt mellesleg). Úgyhogy vissza az egész, aminek köszönhetően láthattam meg azt is, hogy az indexbura rugótartó műanyag pöcke tört el az előző erőlködések közepette. És még egy csavart is elhánytam...
Ezután a visszaút Pestre zökkenőmentesen és lámpafény-teljesen történt. A balatoni nyaralás kezdete azonban kissé megcsúszott, mivel az apartmantulaj barátom Focusa (cikk később) méltóságmentesen lerohadt még Horvátországban. Forralta a vizet és ledobta az ékszíjat. Mint később kiderült, a vízpumpa ment tönkre, és vitt magával mindent, amit ért. Két nap mínuszt jelentett ez, addig is aggódhattam, hogy vajon mi leérünk-e végül Vonyarcra.
Az egyik leggatyarohasztóbb szerda délután indultunk el az M7-esen Közép-Európa legnagyobb tava felé, miközben az én aggodalmam az volt, hogy nem tudtunk olyan egyenletes tempóban menni, hogy ne menjen a hűtővíz 90°C közelébe vagy felé. Csak jelezném, normális kocsiknál a 90°C teljesen normális, sőt, itt kéne állnia szinte kimozdíthatatlanul azután, hogy bemelegedett a motor. Én viszont a Fiatnál észrevettem, hogy nagy melegben, a dugóban állva felkúszik 100°C-ra, míg autópályán, ha egyenletes tempóban haladok nyugodtan, lemegy 80°C-ra a menetszélnek köszönhetően. Már a Szemerére tartó úton is inkább fűtöttem egy kicsit a belteret (barátnőm legnagyobb örömére - nem), nehogy megfőzzem a motort (!), olyan hőfoktól rettegve ugye, ami minden más autónál teljesen normális lenne.
Szóval újfent kicsit aggódtam, hogy elforralom a motort, mielőtt leérünk, hiszen néha menet közben is 90°C-ot mutatott :O nem nyolcvanat, amennyit szokott nagyjából. Plusz féltank alatt az üzemanyagszintjelző is elkezdett elég össze-vissza mutogatni, általában egy vonásnyit ingadozva minden két kanyar után. De nagyobb gond itt sem volt, leértünk szépen, sőt, még a hét végén vissza Pestre is, bár, mivel egy másik kedves barátom A Mercije is lerohadt (ledobta az ékszíjat), újabb gyomorgörcs foghatott el, hogy vajon a kis Fiatot is eléri-e a vonyarci ékszíj-átok. Így, Keszthely meglátogatása után úgy döntöttem, hogy inkább nem autópályán megyünk vissza, egyrészt, mert a főúton talán több árnyékunk lesz menet közben és nem pukkanunk meg a hőségtől, másrészt, ha az autó meg igen, akkor legalább kellemesbe' le tudjuk tolni valahova, amíg értünk jönnek, és nem a kamionok kerülgetnek ki minket 90-100-as tempóval.
Aggodalmaim hiábavalóak voltak, kicsi Góc teljesen normálisan teljesítette a távot a szokásos háklijaival együtt (ingadozó vízhő és benzinszag). Igaz, a gyenesdiási tankolást még Székesfehérváron is éreztük a kocsiban, aminek most már tényleg utána kéne járnom. Hazaérkeztemkor neki is álltam, hogy előrebillentsem a hátsó ülést, mert az ülés alatt található egy kisebb kémlelőnyílás, amin keresztül hozzá lehet férni az üzemanyagpumpához. A Cinque-s csoportban ugyanis a benzinszagra négy hibalehetőséget jelöltek meg: lyukasra rohadt tank, megmakkant betöltőcső, üzemanyagpumpa-szivárgás vagy tömítésprobléma, illetve üzemanyagcső-repedés valahol a rendszerben. A tankcsere a legnagyobb buli, így azt hagynám utoljára, alulról nem tűnik rohadtnak, felül lehet, azt ezen a lyukon látnám, ahogy a pumpa problémát is. Ha be tudnék kukkantani, kizárhatnék néhány hibát, és/vagy megtalálnám, és ez még nem nagy szerelés, ellenben 0 forint.
Az egyetlen probléma, hogy nem tudtam, hogy kell előre billenteni a teljes hátsó üléssort, így azzal kezdtem, hogy a hátsó támla alsó tartóját megpróbáltam kicsavarozni. Így sikerült:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése